Gömörördöngős beleköp a levesbe

Minthogy nagyra becsült leveleink továbbra is hidegen hagyják Önt, mint siket indiánt a golyózápor, mi ugyanazt kívánjuk most Önnek, amit Ön nekünk.

Demermér?!

Azér’, mer’ úgy voltunk mi eddig a politikával, mint annak idején a pártaparátcsikok a sarlóval meg a kalapáccsal – tudniillik tiszteltük, becsültük, ám a közelébe nem mentünk. De az elmúlt napokban kinyílt a bicska a bicskafán, mert hírül vettük mi itt, a gömörördöngősi Három Vidám Vasmacskához címzett ivóban, hogy válságban van a kórmány!

No hiszen, ez még nem volna oly’ nagy baj, mert mondja Bogyó (rendes nevén Lakatos Andor polgártársunk), hogy ilyenben már a nagyapja is részt vett; tételesen, amikor egyik tornaljai útja alkalmával a kórmányánál fogva tiszta véletlenül eltulajdonított a Winnetou nevű kocsma elől egy biciklit, ami kerékpár is egyben. No, mit cifrázzuk, Panyitnál megfogták az Ősbogyót a zsöndérek, és úgy felpofozták, hogy hátralévő éveiben folyékonyan dadogott az öreg. De túlélte a kórmányválságot, meg a rendszert is. Szegény nyugodjék abba halt bele, hogy jött a jó világ, ő meg nem volt rá berendezkedve.

Drága Elnök úr,

mi ugyan nem tudjuk, ki tartja éppen kezében az ország biciklijének a kórmányát, de az biztos, ha így folytatja, az árokban kötünk ki! Erre már nem csak az a Fickó figyelt fel, aki különben igen komoly érv az abortusz mellett, és aki annyira hasonlít az egykori Vladó fejedelemre, mint akik 1 követ fújnak, hanem a nemzetközi nagypolitika is odareflektált (ezt Bogyó mondta, őt tessék felpofoztatni, ha valami)! Mondhatjuk: egy emberként szégyelljük a pofánkat az egész ország nevében itt, Gömörördöngősön. Mert mi dolog már az, hogy bevetetnek bennünket abba a Zunióba, aztán meg jön a sok levél, telefon, meg hol ettől, hol attól üzennek, hogy a tisztelt kórmány nem teljesíti, amit vállalt. Ha a kisember ilyet tenne, minimum felpofoztatnák a zsöndérekkel, de az is lehet, hogy leváltanák, amire már volt is példa a világtörténelemben.

Ezért, tisztelt Elnök úr,

javasoljuk, hogy menessze a kórmányt minden pereputtyával, de ha már svungban van, oszlassa fel egy személyben a parlamentet is. Megítélésünk szerint teljesen hiábavaló az olyan parlament, amelyben csak képviselő urak meg asszonyok ülnek, de az istenadta népből senki. Pedig volna értelmes ember ebben az országban épp elég; csak innen, Gömörördöngősről legalább egytucatnyit tudnánk delegálni.

Tovább gombolyítva gondolatunk fonalát, azon az álláson foglaltunk pontot, hogy okuljunk elődeink példáján! Állítsuk vissza a régi szép időket, amikor a nép még törzsekbe meg nemzetségekbe tömörült, és az ország dolgát olyan hét vezérek igazgatták, akik valamit konyítottak is a dolgokhoz. Mer’ nem kell ahhoz sok, hogy egy istenadta népet eligazgasson az ember; hét miniszter vezéri rangban épp elég. Az egyik például csak azzal foglalkozna, hogy a nép ne maradjon hülye, és nem riasztaná el az ifjúságot az oktatás megsarcolásával. A másiknak az lenne a dolga, hogy felügyelje: a vajákos mindenkinek megadja a lehető legjobb gyógyírt, mert minél épebb a nép, annál serényebb. Kellene egy rendes ember arra is, hogy a sokféle-fajta népség közül mindegyiket, még a legkisebbeket is meghallgassa; hogy a saját cirkuszában a tulajdon anyanyelvén szórakozhasson. Kellene egy, aki nem hagyná széthordani, amit közös erővel nagy nehezen megszereztünk; aztán egy másik, aki nem kenyéren és vízen tartaná azokat, akik egész életükben dolgoztak.

Szükség lenne továbbá egy olyan megbízható emberre is, aki igazságos Mátyás királyunkhoz hasonlóan nem hagyná, hogy a bírák és más befolyásos emberek elszemtelenedjenek, és ne tekergessék össze-vissza a paragrafusok amúgy is cikornyás farkát; a hetedik – akinek a történelmi hűség kedvéért lehetne a neve Töhötöm – meg azzal foglalkozna, hogy amikor holmi spekulánsok kérnék, hogy nyissa már meg az ország erszényét, egyszerűen letagadná a nevét. Valahogy így: „Hijába no, nem töhötöm, nem töhötöm!”

Garantálni tudjuk, drága Elnök úr, hogy kisvártatva úgy henteregnénk a jólétben, mint kandisznó a rajcsúrjában, amihez hasonló jókat kívánva maradunk tisztelettel – Gömörördöngős lakosai.

Utóirat: Elég, ha bezáratja a kormány meg a parlament büféjét; többé senki oda sem üti az orrát.