Fotókiállítások nyíltak Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A természet, az emberi arc, hétköznapi pillanatok &ndash; nem hétköznapi módon jelennek meg a tárlatokon.</p>

Múlt héten szerdán két fotókiállítás nyílt a járási székhelyen. Szabó László alkotásait a Csallóközi Múzeum kiállítótermében, M. Nagy László fotóit a városi művelődési központban tekinthetik meg az érdeklődők.

Szabó Lászlónak, a komáromi Duna Menti Múzeum fotósának FotóDialógus című jubileumi kiállítása Komárom után most Dunaszerdahelyen is megtekinthető. A megnyitón Keppert József, a Galántai Fotóklub tiszteletbeli elnöke és Szabó Béla, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alelnöke méltatta a kiállítást és köszöntötte a jubiláló fotóst. Portrék, természetfotók, a kulturális örökség részei is láthatók a kiállított képek között. A fotókon keresztül a kulturális rendezvényekbe is bepillantást nyer a látogató, és új szemszögből láthatja a mindennapi élet megörökített pillanatait.

M. Nagy László Hattyúdal című tárlata a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előcsarnokában kapott helyet. A kiállítást a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumából indulva már Tornalján és Nagymegyeren is láthatták. A megnyitón M. Nagy László két diaporámáját is bemutatta. „Az új anyagból képtelen vagyok képeket kiállítani. Ezek a természetfotók tulajdonképpen egy virtuális kiállítást alkotnak” – mondta a diaporámákról a fotós. A kisfilmeken haikukkal kiegészítve mutatja be a természet és az emberi élet szépségeit. „Egy parlagon heverő fotós vagyok” – mondta lapunknak a Nő, majd a Štart és a Šport egykori fotóriportere. Hozzátette, ma is szívesen megy ki a természetbe akár a kemény mínuszokban is, mert még van energiája fényképezni. „A fényképezőgép nem tud fényképezni, a hegedű nem tud hegedülni. Ezt magadnak kell megtanulni” – vallja M. Nagy László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?