Fogadkoznak a légiek

Lég/Alistál. A dunaszerdahelyi területi bajnokság 6. fordulójában háromgólos vereséget szenvedtek a légiek a bakaiak otthonában. „Szeretnénk a mai mérkőzésen kiköszörülni a csorbát. Sajnos, egyik meghatározó egyéniségünk, a szenciektől igazolt Glončák négy sárgája miatt nem játszhat.

Lég/Alistál. A dunaszerdahelyi területi bajnokság 6. fordulójában háromgólos vereséget szenvedtek a légiek a bakaiak otthonában. „Szeretnénk a mai mérkőzésen kiköszörülni a csorbát. Sajnos, egyik meghatározó egyéniségünk, a szenciektől igazolt Glončák négy sárgája miatt nem játszhat. Természetesen győzni szeretnénk“ – tájékoztatta lapunkat Nagy László, a légiek titkára. Két erősségük, Nagy Péter és Sárközi János külföldre készül. „Olaszországba, almaszüretre szerződtek játékosaink” – fogalmazott a vendéglátók tisztségviselője. A vendégek viszont éppen az előző fordulóban szerzett első idénybeli győzelmüknek köszönhetően kerültek el a sereghajtó pozíciójából. „Az örömbe üröm is vegyült. Bohus Zsolt Achilles-ín-szakadást szenvedett, Marczel Tamás izomhúzódás miatt hagyta ki az edzéseket. Takács Péter be-gyűjtötte negyedik sárgáját, ő sem szerepelhet. A légiek otthonuk-ban veszélyesek, ennek ellenére szeretnénk meglepetést okozni” – latolgatta az esélyeket Ollé Tibor, az alistáliak titkára. (ái)

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

12. Lehnice 6 2 0 4 12:12 6

15. D. Štál 6 1 0 5 10:17 3

Tavaszi mérkőzés

Lehnice–Dolný Štál 2:1 (0:1). Góllövők: Engler, Horváth L., ill. Csóka J.

Tippünk

A párharc a hazaiak 3:1-es győzelmével fejeződik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?