Firtatják a pártelnök felelősségét

Komárom |

<p>Beadvánnyal fordult az MKP Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottságához a párt komáromi alapszervezetének kilenc volt tagja.</p>

Van köztük önkormányzati és megyei képviselő is, aki az MKP színeiben szerzett mandátumot. Kérdéseiket 12 pontban foglalták össze, és arra keresik a választ, hogy a komáromi alapszervezet Országos Tanács általi január 24-i feloszlatása, valamint az azóta tett egyes lépések összhangban vannak-e a párt alapszabályával. Sebők Zoltán, az etikai bizottság elnöke lapunknak megerősítette: megkapták a beadványt, jogászaik foglalkoznak vele, az érintetteknek pedig az alapszabályban meghatározott határidőn belül megküldik a választ. További részletekbe egyelőre nem bocsátkozott. A közel négyoldalas beadvány készítői egyebek között arra kérik az etikai bizottságot, vizsgálja meg, hogy az OT-határozat sérti-e az egyenlő elbírálás elvét; a novemberi önkormányzati választásokat követően ugyanis az elért eredmények függvényében a komáromi alapszervezethez hasonlóan több alapszervezet feloszlatását is lehetett volna javasolni, az Országos Elnökség mégis csak ennek az egynek a feloszlatását javasolta. Ráadásul az érintettek meghallgatása nélkül döntöttek. Sok a tisztázatlan kérdés az új alapszervezet megalapítása körül is. Az OT január 24-i határozata ugyanis a komáromi alapszervezet újjáalakításáról, nem pedig új szervezet alapításáról szólt. Márpedig szerintük Komáromban új alapszervezet jött létre. Ezzel kapcsolatban kérik annak megállapítását, hogy a Komáromi Járási Elnökség, valamint a párt országos elnöke vétett-e az alapszabály ellen. Az egyéni tagsági jogok gyakorlásával kapcsolatban is több kérdést intéztek az etikai bizottsághoz. Végezetül arra keresik a választ, hogy Stubendek László, aki Komáromban függetlenként indult a polgármesteri posztért, és meg is nyerte a választásokat, tagja-e az MKP-nak vagy sem. A komáromi alapszervezet feloszlatásáról idén januárban döntött az OT, miután a párt rosszul szerepelt a helyhatósági választásokon. Március 11-én alakult meg az új alapszervezet, az alakuló ülésre viszont csak nyolc személy kapott meghívást.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?