Figyelik a muszlimokat

Pozsony.

Pozsony. Robert Fico kormányfő a párizsi merényletsorozatot is a menekültek elleni hangulat szításra használta fel, a hétvégén ráadásul azt is elismerte, hogy a Szlovákiában élő összes muszlimot megfigyelés alatt tartják.

„Szlovákia tisztában van a menekültválság humanitárius jellegével, számunkra azonban fontosabb a szlovák állampolgárok biztonsága. A menekültek jogaival szemben ez utóbbiak elsőséget élveznek” – nyilatkozta a TA3 hírtelevízió tegnapi vitaműsorában Fico, aki szerint a párizsi terrortámadások miatt olyan intézkedésektől sem riadnak vissza, amelyek jelentős mértékben korlátozzák majd a menekültek lehetőségeit. Azok sem kerülik el azonban az állambiztonsági szervek figyelmét, akik legálisan, akár már hosszabb ideje tartózkodnak Szlovákiában. „Ellenőrzünk minden egyes muszlimot, aki Szlovákia területén tartózkodik” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy a többségük legálisan tartózkodik Szlovákiában. Ennek ellenére várnak minden olyan bejelentést, amely felderíthetné a lehetséges terroristákat, és több rendőrt vezényelnek az utcákra is.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a hétvégén ugyanakkor épp arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós tagországok vezetőinek nem szabadna boszorkányüldözésbe kezdeniük, összekapcsolva a párizsi merényleteket a menekültválsággal. „A franciaországi terrorcselekmények elkövetői bűnözők voltak, nem pedig menedékkérők” – vallja Juncker, hozzátéve, hogy az említett embercsoportokat nem lenne szabad összemosni egymással. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?