Idén két diák vehette át az Oláh György Magyar Matematikai Tehetség Díjat.KomáromHarmadik alkalommal adták át az Oláh György Magyar Matematikai Tehetség Díjat Komáromban, a 23. Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó ünnepélyes megnyitóján.
Fiatal matematikusokat tüntettek ki
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14490451090494_107.jpeg.webp?itok=MQ9vgyG0)
Idén két diák vehette át az Oláh György Magyar Matematikai Tehetség Díjat.
Komárom
Harmadik alkalommal adták át az Oláh György Magyar Matematikai Tehetség Díjat Komáromban, a 23. Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó ünnepélyes megnyitóján. A kuratóriumi tagok egybehangzó döntése alapján a rangos kitüntetést ezúttal ketten érdemelték ki: Szőke Tamás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium idén érettségizett diákja és Kekeňák Tamás, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola végzős tanulója. Tarics Péter, a díj egyik alapítója hangsúlyozta: nem megosztott díjról van szó, hanem teljes értékű elismerésről mindkettőjük számára.
A díjat évente annak a magyarországi vagy határon túli magyar középiskolás diáknak ítéli oda a kuratórium, aki az előző tanévben kiemelkedő eredményeket ért el mindenekelőtt a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, illetve a különböző Kárpát-medencei és nemzetközi matematikaversenyeken. Szőke Tamás 2014-ben és 2015-ben is első lett a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, idén bronzérmet szerzett a Közép-európai Matematika Olimpián, csapatban pedig második lett. Kekeňák Tamás – aki az első felvidéki díjazott – 2014-ben második, 2015-ben első helyen végzett a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, és az előző tanévben tagja volt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia szlovákiai csapatának is.
Az Oláh György Díjat a 2012-ben hirtelen elhunyt legendás tanár tiszteletére 2013-ban alapította Tarics Péter újságíró, Keszegh István és Mészáros József matematikatanár, valamint Oláh György özvegye. A díj tisztelgés Oláh tanár úr szakmai-pedagógiai munkássága, a tehetséggondozás, a matematika népszerűsítése terén kifejtett tevékenysége és emberi nagysága előtt. Nevéhez több verseny elindítása fűződik, egyebek mellett a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozóé is, ezért is választották a kuratóriumi tagok ezt az eseményt a díjátadó helyszínéül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.