Felvidéki vágta, hatodszor

Sajtótájékoztató (a szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

Június 25-én rendezik meg a hatodik Felvidéki Vágtát, ami az októberben, Budapesten megvalósuló Nemzeti Vágta előfutama. Ami újdonság az idén, hogy a rendezvény ingyenesen látogatható, köszönhetően a támogatóknak.

Hájos Zoltán polgármester a rendezvényt felvezető sajtótájékoztatón elmondta, hogy két év után újból megrendezik a vágtát a megszokott helyen, a sikabonyi reptéren. A városból ingyenesen Vágtabuszokon lehet kijutni a helyszínre. A hangsúly még mindig a lovas sportok népszerűsítésén van, a lovas hagyományok ápolásán és bemutatásán. A részleteket Bóna Erzsébet ismertette. A kapunyitás reggel 10 órakor lesz, és egészen éjfélig tart a rendezvény. Fél egykor indulnak az előfutamok, ezekből hármat terveznek. Lovasokat indít a visszatérő Somorja és Tallós, először szerepel a vágtán Dunaújfalu és Pozsonyeperjes lovasa, aki egyben a mezőny legfiatalabb zsokéja lesz. A Kishuszár vágta program először szerepel a vágtán, egyelőre három kishuszár jelentkezett, és az első jut tovább Budapestre. Érdekesség a Csallóközi Vágta (Žitnoostrovský Galop), amely lényegében szlovák résztvevőkkel zajlik és a futam győztese Szlovákiát akkreditálja a Nemzeti Vágta nemzetközi futamába. Itt Pőstyén, Jóka és Nagyszarva lovasai mérik össze tudásukat. Délután öt órakor kezdődik a döntő, ahol a lovasok az októberi budapesti Nemzeti Vágtán való részvételért mérkőznek meg.  Az első három helyezett és Dunaszerdahely házigazdaként jut tovább a Nemzeti Vágtára. Dunaszerdahelyt ezúttal is egy tapasztalt lovas, Egri Árpád képviseli, aki 2015-ben a Felvidéki Vágta nyertese volt. Az idén egy akhal teke lóval vág neki a megmérettetésnek.

„A felkészülés nagyon jól halad, bár csak egy hónapja dolgozunk együtt a lóval. A hátralévő időben még az íveket fogjuk gyakorolni. A pálya, lovaglás szempontjából nagyon menős, kicsit stresszes is, ezért fontos, hogy mind a ló, úgy a lovas is kellő mentális felkészültséggel bírjon, persze a szerencse itt is óriasi faktor”

– mondta Egri Árpád.

Lesz Kézművesek udvara, Csallóközi ízek utcája és igényes programmal készülnek a gyerekek szórakoztatására, akiket korabeli fajátékok várnak, továbbá egy jurtában honfoglaláskori harci eszközöket próbálhatnak ki. A nap folyamán Gazda- és Termelői piac is várja a látogatókat, ahol hazai árusok portékája kerül a standokra.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?