IBOS EMESETornalja. Beázott az ipari park második csarnokának tetőszerkezete.
Felújították az ipari épület tetőszerkezetét
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13825115137878_41.jpg.jpg?itok=tZVbyh3d)
IBOS EMESE
Tornalja. Beázott az ipari park második csarnokának tetőszerkezete. A város már kijavítatta a tetőt, a költségeket a bérleti díjból fedezte.
Szögedi Anna polgármester lapunknak elmondta, nyáron írták alá azt a szerződéskiegészítést, melynek értelmében a Himolla Group 2014 januárjától bérbe veszi az ipari park második csarnokát is. A bútorhuzatok készítésével foglalkozó német cég a bérbevétel egyik feltételéül szabta, hogy 2014 januárjáig – a befektető tervei szerint ekkor indul be a második csarnokban a munka – a város hárítsa el a hibát.
Négy évvel ezelőtt a város 10 millió eurót kapott a park revitalizációjára, a projekt nem számolt a tetőszerkezet felújításával, ezért sem keresték meg a kivitelező céget. A város önerőből hozta helyre a tetőszerkezetet, illetve annak egy részét. A rekonstrukciót végző vállalat szakemberei felmérték a lapos tető állapotát, mivel lokális problémáról volt szó, nem tartották szükségesnek a teljes tetőcserét. 12 ezer euróba került a helyreállítás. „Nem szeretnénk elveszíteni a befektetőt, ezért is végeztük el a javítást a lehető legrövidebb időn belül” – mondta a polgármester. A város a tetőjavítás mellett további két kisebb javítást is elvégzett a csarnokon. A korábbi felvonócserét követően helyreállították a vakolatot, valamint a rakodótér sérült részét is helyrehozták, ez utóbbi a hó eltakarításakor sérülhetett meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.