Felújítják a turisztikai információs központot Nagykaposon

turisztikai információs központ
Nagykapos |

Felújítják a Nagykaposi Turisztikai Információs Központ épületét. Soltész Andreától, a városi hivatal projektmenedzserétől megtudtuk, hogy rendbe teszik az épület előtti parkolót, ahová új térkő kerül, és az épület faelemeit is felújítják.

A tető egy részének szigetelése után a padló és a lépcsők javítása következik, lefestik a fémkostrukciót és a teraszt is felújítják. A munka kivitelezője egy helyi vállalat, a költségeket, melyek meghaladják a 26 ezer eurót, a város állja. Nagykapos még a korábbi polgármester, Bodnár Tibor idejében, 2005-ben nyújtott be pályázatot az építésügyi és régiófejesztési minisztériumhoz, hogy 8,06 millió korona költséggel (268 ezer euró) egy Fő utcai ingatlan átépítésével alakítsa ki a létesítményt. A nyertes projekt költségeinek 75 szátalékát az Európa Unió, 20 százalékát az állam vállalta, a településnek csupán az 5 százalékos önrészt, 402 ezer koronát (13,3 ezer euró) kellett volna kifizetnie. 2006-ban a kivitelező, egy tőketerebesi cég, amely a legalacsonyabb árajánlatott tette, 7,41 millió koronáért (246 ezer euró) vállalta, hogy felépíti a központot. A munkát el is kezdődtek, de hamar kiderült, hogy az építkezés ennél jóval többe, 8,33 millió koronába (277 ezer euróba) fog kerülni. Az ingatlan alatt ugyanis pincét találtak, melynek létezéséről senkinek sem tudott, és újabb nem várt kiadások is jelentkeztek. A kivitelező végül a turisztikai központot 9,15 millió koronáért (304 ezer euró) tudta felépíteni, ugyanis időközben nyilvánvalóvá vált, hogy az ultramodern épületet az eredeti realizációs terv szerint nem lehet felépíteni. A 3 millió koronás pluszköltséget (kb. 100 ezer eurót) egyébként sem az uniós támogatásból, sem az állami hozzájárulásból nem lehetett kifizetni, ezért végül a városnak kellett átvállalnia.

A Nagykaposi Turisztikai Információs Központ egyik helyiségében helytörténeti kiállítás várja a látogatókat, a földszinten tájékoztató iroda, és egy 40 férőhelyes multimédiás tárgyalóterem várja a vendégeket. Az emeleten található galériában rendszeresen képzőművészeti kiállításokat és egyéb kulturális eseményeket rendeznek, egy szinttel feljebb pedig fedetlen teraszt, illetve kilátót alakítottak ki.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?