Újabb jelentős fejlesztés Nagykaposon

Nagykapos
Nagykapos |

Az Ung-vidék központjában az elkövetkező időszakban szinte teljesen megújulhat a helyi művelődési központ épülete, ugyanis a város vezetése erre a célra nemrég több mint 700 ezer euró támogatást kapott. 

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, a település a kultúrház energiafelhasználása csökkentéséért, illetve hatékonyabbá tételéért készített egy pályázatot. A közel 800 ezer eurós beruházás keretében hőszigetelik az épület külső falait, kicserélik az ajtókat és az ablakokat, szigetelik a tetőt, kicserélik a padlót, korszerűsítik a fűtésrendszert és a világítást, valamint egyéb munkákat is elvégeznek. A fejlesztés összköltsége 784 809,20 euró, ennek 95%-át (745 568,74 euró) az elnyert hozzájárulásból fedezik, így a településnek csupán a pályázat 5%-os önrészét kell állnia. A közbeszerzési eljárás lefolytatása, a folyamat ellenőrzése, a szerződések aláírása után az építési munkák a jövő évben kezdődhetnek el. A helyi művelődési központ nemcsak kulturális eseményeknek ad otthont, hanem sokáig annak alagsorában működött a Kalokagathia Sportklub is. Ezt azonban a város vezetése új helyre költöztette át, a szlovák alapiskola egyik pavilonjában – saját forrásokból – a kor kívánalmainak megfelelő, jól felszerelt sportközpontot alakíttatott ki. 

A polgármester elmondta, hamarosan nemcsak a kultúrház épülete, hanem az egész Dobó tér is megújul. A posta mellett új parkolóhelyeket alakítanak ki, javítanak a művelődési központ megközelíthetőségén, valamint egyéb munkákat is elvégeznek. A régen nem működő szökőkút helyére újat helyeznek el, illetve a meglevő zöldövezeteket is bővítik. A Dobó István- és Petőfi Sándorszobor a helyén marad, a környezetükön azonban szintén változtatnának. Mivel nemrég a téren álló volt mezőgazdasági iskola gazdát cserélt, az önkormányzat terveit az új tulajdonossal is megismertetik, s a tervezett fejlesztéseket is összehangolják, hogy az elképzeléseket a lehető leggazdaságosabban valósíthassák meg. Az önkormányzat úgy döntött, ennek a beruházásnak az elvégzésére félmillió eurót fordítanak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?