Felszámolják az illegális szemétlerakatot Nagykaposon

Elkezdődött a Csicseri úti lakótelep környékén levő illegális szemétlerakatok felszámolása.NagykaposPetrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, a településnek ezen a részén nagyrészt szociálisan nehéz helyzetben levő családok élnek, hasonló problémákkal már többször szembesült itt a

Elkezdődött a Csicseri úti lakótelep környékén levő illegális szemétlerakatok felszámolása.

Nagykapos

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, a településnek ezen a részén nagyrészt szociálisan nehéz helyzetben levő családok élnek, hasonló problémákkal már többször szembesült itt a város. Három éve a környezetvédelmi minisztériumtól kapott 33 ezer euróból négy illegális lerakatot számoltak fel, ezek közül egy az említett lakótelepen volt. Korábban az is előfordult, hogy a városnak saját költségén kellett elszállíttatnia a lakótelep környékéről a szemetet. 2008-ban erre a célra több mint 12 ezer eurót fordítottak. Az önkormányzati tulajdonú bérlakások közeléből akkor 30 teherautónyi szemetet szállítottak el, ám a lerakat egy éven belül újratermelődött.

A polgármester tájékoztatása szerint tavaly a belügyminisztérium pénzalapjából a Csicseri úti illegális lerakatok felszámolására több mint 62 ezer euró támogatást kaptak. Ebből a pénzből elszállítják a telepről az összegyűlt hulladékot, és nagyobb szemétgyűjtőhelyet alakítanak ki. Ennek területét lebetonozzák, majd nagy méretű hulladéktároló edényeket helyeznek ki. A munkák költségeinek 95 százalékát az elnyert hozzájárulásból fedezik, a városnak csupán az 5 százalékos önrészt kell állnia. A beruházás kivitelezőjét közbeszerzés útján választották ki, a győztes kassai cég vállalta, hogy a héten megkezdett munkát a hónap végéig befejezi.

Petrikán Péter elmondta, a tárolóedényekben összegyűlt szemetet a város szállíttatja el. A lakótelepen élő családok többségétől ugyanis a szemétdíjat és a lakbért a város csak úgy tudja beszedni, hogy a segélyekből – a törvény adta lehetőségekkel élve – minden hónapban levonja az illetékek tizenketted részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?