Felszámolják a szenci kultúrházban működő játéktermet

Tizenkét képviselő támogatta a határozati javaslatot, hárman tartózkodtak.SzencÉv végén megszűnhet az évtizedek óta működő játékterem a városi kultúrházban.

Tizenkét képviselő támogatta a határozati javaslatot, hárman tartózkodtak.

Szenc

Év végén megszűnhet az évtizedek óta működő játékterem a városi kultúrházban. A képviselő-testület a legutóbbi ülésén úgy döntött, felbontja a pincehelyiség bérleti szerződését.

„Nem etikus, hogy a város helyiségeiben olyan tevékenységet folytassanak, amely függőséghez, a családok eladósodásához vagy akár öngyilkossághoz vezet” – olvasható a Moje Mesto Polgári Társulás indoklása. Jana Turanská, a polgári társulás képviselője leszögezte, nem támogathatják, hogy játékterem működjön a város helyiségeiben. Peter Szabo, a kultúrház igazgatója a kilencvenes években uralkodó nehéz gazdasági helyzettel magyarázta, hogy hosszú éveken át kommersz célokra is kiadták az épület helyiségeit. Volt a kultúrházban borozó, étterem, ruhaüzlet és söröző is, de fokozatosan kiszorították a bérlőket. Néhány éve csökkentették a pincehelyiség kibérelhető területét, a bérleti díj viszont nem változott. A bérlő, a DES vállalat havonta közel 624 euró bérleti díjat fizet a helyiségért. Daniel Bihári, a vállalat ügyvezetője az ülésen elmondta, hogy az elmúlt 14 évben körülbelül egymillió eurót fizettek be a városkasszába. A képviselő-testület ülésén felmerült, hogy játékterem helyett ifjúsági klub működhetne a pincehelyiségben. Bihari rámutatott, hogy korábban hasonló céllal csökkentették a bérelhető területet, az elmúlt két évben azonban semmi sem változott.

„Egy petíció komplex megoldást kínálna a játéktermek ellen” – mondta Dušan Badinský alpolgármester. A vállalat ügyvezetője közölte, hogy idén már befizette a játékautomaták üzemeltetésével járó illetéket a városnak. A bérleti szerződés meghatározatlan időre szól. Karol Kvál polgármester elmondta, a pénzügyminisztérium azt tanácsolta, hogy a város vezetése ne bontsa fel a bérleti szerződést, amíg érvényes a vállalkozás licensze, mivel az ügyvezető lépéseket tehet az önkormányzat ellen. A képviselő-testület végül úgy döntött, hogy a három hónapos felmondási idő helyett év végéig érvényes a játékterem bérleti szerződése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?