Feloldották a számlát

Nagymegyer. Feloldották a megyei fenntartású helyi rendelőintézet nemrégiben zárolt számláit, ezért már nem kérdéses a bérek jövő héten esedékes kifizetése és az energiaszámlák rendezése.

Érvényes bírósági határozat értelmében a napokban ideiglenesen zárolták az egészségügyi intézmény bankszámláját. A magánpraxist folytató orvosoknak köszönhetően azonban az orvosi ellátás végig zavartalan volt.

A törvények értelmében a végrehajtók csak 2005. január elsejétől zárolhatják az egészségügyi intézmények számláit vagy foglalhatják le azok vagyonát. Ennek ellenére Nagymegyeren a végrehajtó vagy a bank írásos értesítése nélkül blokkolták az intézet egyetlen számláját. Ráadásul: a végrehajtási folyamatot elindító kassai céggel már megegyezés született a rendelőintézet 52 ezer koronás tartozása ügyében is.

Ivan Krajčovič, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat Hivatalának szóvivője lapunknak elmondta, a végrehajtási határozatot kiadó bíróság törvényellenesen döntött. „Tragédia, hogy egy állami intézménynél ez történik. A 2002-es adósságokat a Veriteľ Rt. rendezte. Év elején kilencvenezer koronás tartozásunk volt, ebből mostanra ötvenkétezer korona maradt – tudtuk meg Pápay Piroskától, a nagymegyeri intézmény vezetőjétől. – Ha a cégek végrehatási eljárást folytathatnak az állami intézményekkel szemben, az folyamatosan problémát fog okozni a fenntartásban.” Pápay hangsúlyozta, a betegnek nem szabad érzékelnie a működtetési problémákat, és az orvosi ellátásban nincs fennakadás.

Az egészségügyi minisztériumban készülnek az októberben elfogadott egészségügyi reformtörvények módosítására, nehogy a végrehajtók januártól lehetetlenné tegyék az orvosi ellátást nyújtó létesítmények működését. A tervezett törvénymódosítás azonban csak az állami intézményekre vonatkozik, ezért a jövő évtől a nagymegyeri intézet esetében (is) újra felmerülhet a végrehajtás kérdése.

Nagymegyeren azonban gyorsabb megoldásra volt, van szükség. A megyei hivatal november 3-i nyilatkozata szerint sikerült megállapodni a kassai Verum társasággal, és a rendelőintézet november és december folyamán két részletben törleszti 52 ezer koronás adósságát. Még október 28-án kifizették a végrehajtó költségeit, és megegyeztek a részletfizetési feltételekben. A végrehajtónak november 3-án az iratok áttanulmányozását követően fel kellett oldania a bankszámlát.

Peter Tomeček, Nagyszombat megye elnöke a történtek kapcsán lapunknak megjegyezte, az igazságügyi minisztériumon keresztül próbálják felhívni a járásbíróságok figyelmét, hogy a jogszabályoknak megfelelően döntsenek, és év végéig ne hozzanak határozatokat egészségügyi intézményekkel szembeni végrehajtásról. Tomeček szerint a jelenlegi helyzet törvényellenes, mert a jogrend egyrészt megengedi a végrehajtók működését, egy másik törvény értelmében viszont egészségügyi intézmények számlái nem zárolhatók, és a vagyonukra sem teheti rá a kezét a végrehajtó. Ha változatlan marad a helyzet, jövő évtől a megyék hatáskörébe tartozó egészségügyi intézmények összeomlása fenyeget – véli Tomeček.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?