Felháborította az ipolyságiakat az új polgármester számára jóváhagyott fizetés

Zachar Pál

Felháborodást váltott ki a lakosok körében a Zachar Pál (Szövetség), Ipolyság újonnan megválasztott polgármestere számára megszavazott fizetés. Petíciót indítottak, amelyben azt követelik, hogy a képviselők helyezzék hatályon kívül a polgármester fizetéséről szóló határozatot. A petíciót eddig több mint 270-en írták alá.

A városi képviselő-testület november végi alakuló ülésén a képviselők a törvényben meghatározott fizetésen felül a maximális, 60 százalékos emelést hagyták jóvá az új polgármester számára. Ipolyság polgármesterének bruttó havi fizetése ezzel 1889,40 euróval, vagyis 3149-ről 5038,40 euróra emelkedett. Összehasonlításképpen: a nyitrai önkormányzati képviselők 4287 euróban állapították meg a megyeszékhely polgármesterének fizetését.

Az ipolysági képviselő-testület 12 tagú, közülük 11-en megszavazták a polgármester fizetésének emelését. Közös nyilatkozatukban azzal indokolták a döntésüket, hogy az új polgármesternek maximális erőbedobással kell majd kezelnie a gazdasági és energetikai válsághelyzetet. „Úgy gondoljuk, ezzel motiváljuk a polgármestert, egyúttal köteleztük a munkára” – érveltek a képviselők.

Az egyetlen képviselő, aki a polgármester fizetésének emelése ellen szavazott, Štefan Gregor (SaS, KDH, Magyar Fórum, OKS, Tím Kraj Nitra), a város korábbi polgármestere volt. A következő testületi ülésen a döntés felülvizsgálatát és a határozat törlését fogja indítványozni.

A petíciót aláírók felelőtlenségnek tartják, hogy egy olyan időszakban, amikor számos válsággal kell szembenézniük az embereknek, a város polgármestere, akinek még nem volt ideje teljesíteni választási ígéreteit, már hivatalba lépése első napjától megkapja a törvény által lehetővé tett maximális fizetést. Azzal érvelnek, hogy a polgármester fizetésének összhangban kell lennie azzal, ahogyan a munkáját végzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?