Fakivágással indult a választási kampány Dunaszerdahelyen?

17 fa kivágására kért engedélyt az Aréna DSZ
Dunaszerdahely |

A fakivágás engedélyezéséről tárgyalt a város képviselő-testülete keddi ülésén, amelyen. Hakszer Roland képviselő, Hájos Zoltán polgármester korábbi kihívója azt mondta, jövőre nem lesz elég egy logó mögé bújni a polgármesternek.

Korábban hosszú vitákat folytattak arról a képviselők és a környezetvédő aktivisták, hogy hol kellene felépíteni a sportcsarnokot, amelyre állami támogatást kapott a város, és mennyi fa válik a beruházás áldozatává a szabadidőparkban. Most az új sportcsarnok felépítéséért és működtetésért felelős Aréna DSZ városi vállalat kért engedélyt 17 fa kivágására. A beterjesztésből kiderül, hogy a fák anyagi értéke több mint 13 ezer euró. Mivel ez meghaladja a polgármester kompetenciáit, a kérvényről a képviselőknek kellett szavazni. Hakszer Roland szerint viszont csak látszatra kellett a képviselők döntése, Hájos ugyanis már korábban beleegyezett a műveletbe. Úgy véli, hogy a polgármester az időközben egy párttá szerveződött szubjektumok színeiben induló képviselőkkel akarta megszavaztatni a baklövését. „Jövő évben lesz rá gondom, hogy megmutassam a dunaszerdahelyieknek az igazi arcodat és azokét a képviselőkét is, akik összevissza szavaznak” - jelentette ki Hakszer, aki a legutóbbi polgármester-választáson harmadikként végzett Hájos Zoltán és Horváth Zoltán mögött. A felszólalás után személyeskedő vitába keveredett a polgármester és a képviselő. Végül a testület jóváhagyta a beterjesztést.

A képviselő megjegyezte, hogy Hájosnak jövőre nem lesz elég egy logó mögé bújnia. A napokban a HelloSzerdahely Polgári Társulás egyik alapítótagja bejelentette, hogy a jövő évi önkormányzati választáson megpályázza a polgármesteri széket. Hakszer Roland kijelentései alapján tehát két kihívója is lehet Hájos Zoltánnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?