Fábry Napok Kassán

Kassa. A kassai Thália Színház Márai Stúdiójában Balassi Bálint és Gyöngyösi István életművéből egy Beke Sándor által rendezett zenés-verses összeállítás bemutatásával kezdődtek meg tegnap a XXXIV. Fábry Napok.

Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke, a Thália Színház igazgatója a rendezvényt megnyitó beszédében azokról az irodalmi és történelmi személyiségekről beszélt, akik Kassához, illetve környékéhez kötődtek és az egyetemes magyar irodalom és történelem meghatározói voltak. Leszögezte, hogy ennek a gazdag szellemi hagyománynak kell hogy őrzői legyünk, hiszen ezekre építve nézhetünk szembe a kihívásokkal. Mint elmondta, az idei Fábry Napok műsorának öszszeállításakor éppen azért döntöttek úgy, hogy ezúttal Balassi Bálint és Gyöngyösi István életművével foglalkoznak, amit az is aktuálissá tesz, hogy Balassi 450 évvel ezelőtt született, s Gyöngyösi halálának is kerek, háromszázadik évfordulója van. Balassi Bálint életútjáról és művészetéről a Fábry Napok nyitó estjén Katona Tamás budapesti történész tartott előadást, Gyöngyösi István munkásságával pedig Kovács István költő, irodalomtörténész, volt krakkói magyar konzul foglalkozott.

A Fábry Napok résztvevői ma Rozsnyón, Csetneken, Murányban, Hibbén és Lőcsén azokat az irodalmi emlékhelyeket keresik fel, amelyek a két nevezett költőhöz kötődnek.

Vasárnap 9 órától a Márai Stúdióban folytatódik a rendezvénysorozat. Fábry Zoltán időszerűségéről Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke tart előadást. Az egykori kassai magyar színjátszás híres testvérpárjáról Egressy Béniről és Gáborról pedig Mihályi Molnár László költő, tanár emlékezik meg. Vasárnap kerül sor a 2004-es Fábry-díj, valamint az Egressy Gábor-díj ünnepélyes átadására. A rendezvénysorozat Stószon, Fábry Zoltán sírjának megkoszorúzásával fejeződik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?