Faalkotásokból nyílt kiállítás Pereden a falunapokon

<p>Pered. Hétvégén a peredi falunapon nyitották meg Zilizi Zoltán fafaragó első önálló kiállítását a kultúrházban. A Fába faragott álmok harmincöt év munkáját mutatja be.</p>

BARTALOS ÉVA

Zilizi Zoltán hobbiszinten farag, korábban villanyszerelőként járta az országot. Főleg télen farag, akkor több ideje jut a kedvtelésére. A kiállított alkotások sokféle témához kapcsolódnak.

„A peredi borászversenyre is faragtam díjakat” – közölte Zilizi Zoltán. A Zarándok című szoborral országos elismerést ért el, kilencedik lett Trencsénben az amatőr fafaragók versenyén. A Pered központjában álló Életfát is ő készítette.

„Ha megtetszik egy motívum a természetben, vagy látok egy nagyon szép tájképet, elképzelem, hogyan lehetne megfaragni. Utána lerajzolom a tervet és megkeresem a megfelelő fát” – beszélt az alkotás folyamatáról.

Legszívesebben cseresznye- és diófával dolgozik, hársfából is faragna, de abból kevés van a környéken. „Ha gyümölcsfát vágnak ki a faluban, szólnak és megnézem, megfelel-e a faragásra. A fát legalább öt évig tárolom, szárítom. Ezalatt kiderül, hogy nem beteg vagy gombás. Egy kétméteres törzsből csak egy métert tudok felhasználni, a többi nem alkalmas a faragásra” – folytatta az amatőr fafaragó, aki a természetes megoldások híve. „Nem lakkozom be a műveket, természetes anyagokat használok” – szögezte le.

A kultúrházban csak munkái egy részét állították ki. A fafaragó elmondta, alkotásaiból még otthon is maradt jónéhány. Zilizi Zoltán nemcsak művei terveit rajzolja le, hanem az elkészült szobrokat is. „Van egy hatalmas rajztáram, mindent félretettem, amit eddig megrajzoltam és kifaragtam. Az unokák majd nézegethetik, miket faragtam” – mondta Zilizi Zoltán, aki munkásságáért szombaton átvehette a helyi önkormányzat elismerését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?