Év Ajándéka 2003

Pozsony. Idén is meghirdették az Év Ajándéka 2003 díjat. A kitüntetéssel azokat szeretnék jutalmazni, akik támogatták a rászorulókat, emberségükről adtak tanúbizonyságot. Jelképes köszönetnyilvánításról van szó, amelyhez nem jár pénzjutalom.

Pozsony. Idén is meghirdették az Év Ajándéka 2003 díjat. A kitüntetéssel azokat szeretnék jutalmazni, akik támogatták a rászorulókat, emberségükről adtak tanúbizonyságot. Jelképes köszönetnyilvánításról van szó, amelyhez nem jár pénzjutalom. „Nem versenyt akarunk hirdetni, csak fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy sokan élnek Szlovákiában, akiknek segítségre van szükségük” – mondta Oľga Škorecová, a Szlovák Humanitárius Tanács szóvivője. A jelöléseket írásban 2004. január végéig lehet leadni a következő címen: Slovenská humanitná rada, Ružová dolina 27, 821 09 Bratislava 2. A nyertes nevét március végén hozzák nyilvánosságra. A szervezet 10 díjat oszt ki – idén már nyolcadik alkalommal. Nemcsak azok pályázhatnak, akik pénzt adományoztak, hanem azok is, akik bármilyen tettükkel segítettek a rászorulókon. A pályázatot beküldheti az adományozó, akin segítettek, de az is, aki tud ilyen adományozóról. Nem pályázhatnak azok, akik munkakörükben segítettek embertársaikon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?