Értékes miskakancsókból nyílt kiállítás

Különleges kiállítás nyílt a párkányi városi múzeumban. A látoga- tók április 23-ig tekint- hetik meg a 150 darab miskakancsóból álló kiállítást, Bak Péter festőművész gyűjte- ményének legszebb darabjait. A tárlat ingyenesen látogatható.

Párkány

Bak Péter Corvin-díjas festőművész a hatvanas évek második felében kezdte gyűjteni a miskakancsókat. A legmagyarabb kerámiatípusnak tartott emberfejű, süveges borosedény a közép-tiszai és alföldi műhelyek specialitása volt. A legkorábbi ismert miskakancsó 1828-ból datált, de a készítés helye még nincs feltüntetve rajta. „Már gyerekkoromban is nagyon tetszettek a miskakancsók. Édesapám műhelyében volt egy 1848-ból származó, ami nagyon megfogott, de gyűjteni csak felnőttként kezdtem őket” – mondta Bak Péter. Közel fél évszázad alatt kétszáz darabosra bővült a gyűjteménye. A párkányi múzeum kiállításán a Bak-gyűjtemény legértékesebb darabjait láthatják az érdeklődők.

Értékes ajtótámasz

A legnagyobb, közel 1 méteres agyagedény története jól példázza, hogy teljesen hétköznapi körülmények között és helyszíneken is ritka műtárgyakra lehet bukkanni. Ezt az edényt Bak Péter egy szentendrei bolt ajtajában pillantotta meg. Ajtótámasznak használta a tulajdonos.

Koldusok etetése

A párkányi kiállítást Kövecses Varga Etelka néprajzkutató nyitotta meg, aki sok érdekes és hasznos információt osztott meg a jelenlevőkkel. Kiderült, hogy a miskakancsót a matyók jancsikancsónak nevezik. Nevét feltehetően Szent Mihályról, illetve Szent Jánosról kapta. Szent Mihály napja ugyanis borszűrő, Szent János napja borszentelő nap volt. Kövecses Varga Etelka megemlített egy érdekes hagyományt, a koldusok etetését is. Egyes tájakon, ha halott volt a háznál, vendégül látták a vidék koldusait. A tizenhárom fős társaság tizenharmadik tagja Jézus Krisztust jelképezte, aki a vacsora végeztével megáldotta a miskakancsóban felkínált bort, aminek ezután gyógyító erőt tulajdonítottak.

Kígyó a falban

A miskakancsók jellegzetes motívuma a kígyó. Kövecses Varga Etelka elmondta, a magyar népre jellemző a kígyókultusz. A magyarok a kígyót a megújulás és a halhatatlanság jelképének tartották. Egy érdekes hiedelemre is felhívta a figyelmet, amelyről Magyarry-Kossa Gyula orvosdoktor, a gyógyszer- és méregtan egyetemi tanára (1865–1944) tett említést. Párkány környékén az 1900-as évek elején az a hiedelem járta, hogy a házak falában kígyó lakik, amelynek mozgása ketyegésre hasonlító hangot ad. A néphit szerint ha meghalt a gazda, a kígyó is elpusztult, addig viszont védte a házat.

Bort iszik a magyar

Megoszlanak a vélemények arról is, hogy a kiöntőt képező fejdísz huszárcsákót vagy a számadó csikósok süvegét formázza-e. Az viszont biztos, hogy a zsinórdísz és a pitykék a huszárviseletből mentek át a polgári, illetve a paraszti viseletbe, és kerültek a csikós-viseletre, mint a magyar virtus jelképe. A kancsót díszítő virágmotívumok (rózsa, tulipán, szegfű, gránátalma) tájegységenként változtak. A legtöbb miskakancsó a 19. század negyvenes és ötvenes éveiben készült. A díszítmények elrendezése minden darabon más és más. Legművészibbek a neves csáti mester, Rajczy Mihály munkái. A legtöbb miskakancsó Mezőcsáton, Tiszafüreden és Mezőtúron készült, elvétve Debrecenben és Hódmezővásárhelyen. A kancsók jellegzetességei az írókás vagy karcolt feliratok is, amelyek frappáns üzeneteket hordoznak. A Párkányban kiállított miskakancsók egyebek mellett ezeket: Bort iszik a magyar, nem pediglen vizet; Borban az igazság és gyermek szájában.