Érsekújvárban nem könnyű elfogadható főellenőrt találni

Érsekújvár
Érsekújvár |

Főellenőr választásra készülnek a járási székhelyen, az érsekújvári testület a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a március 10-i ülésen hallgatja meg a jelölteket.

Legalább középfokú végzettségű, jól kommunikáló, szervezési és vezetői képességekkel is felvértezett jelentkezőket várnak, az érdeklődők február 24-ig adhatják le jelentkezésüket az Érsekújvári Városi Hivatalban. A jelölteket meghívják a képviselő-testület márciusi ülésére. Tizenkét jelentkező közül választották ki 2009-ben Štefan Rovňaník főellenőrt, akinek a munkáját több alkalommal bírálták azok a képviselők, akik már a korábbi választási időszakban is a testületben dolgoztak. Felrótták Rovňaníknak, hogy 2015 novemberében nem végezte rendesen a munkáját, amikor kipattant a botrány a Bethlen Gábor utcai szlovák alapiskolában elsikkasztott csaknem 150 ezer euró kapcsán. A pénzt a könyvelő magánszámlájára utalták át, akit végül hűtlen kezelés miatt elítélt a bíróság. Rovňaníkot bízta meg a testület, ellenőrizze minden városi iskola és óvoda gazdasági intézkedéseit. Ekkor az egyik képviselő javasolta a testületnek a főellenőr leváltását. A testület végül úgy döntött, írásbeli figyelmeztetést küld, amelyben konkrét kifogást emel a főellenőr munkája ellen. Štefan Rovňaník erre úgy reagált, hogy lelkiismeretesen végezte a munkáját, nem őt terheli a felelősség az iskolában történtek miatt. Később a városi cégek ellenőrzése miatt érte kemény bírálat a főellenőrt. Legutóbb a városi szállodát üzemeltető Hotel Korzó Részvénytársaságot ellenőrizte a főellenőr 2015-től 2019-ig és számos visszaélésre, tartozásra mutatott rá.

Nem lesz könnyű feladata az új érsekújvári főellenőrnek a városban, mert a lakosok bizalmát élvező képviselők arra törekednek, hogy minél átláthatóbb legyen a városi cégek gazdálkodása, az önkormányzati intézmények működése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?