Érsek felavatta Árpádot – kompkikötő Párkánynál

Érsek Árpád közlekedési miniszter részvételével átadták tegnap a Párkány és Esztergom közt közlekedő teherkompot.

Érsek Árpád közlekedési miniszter részvételével átadták tegnap a Párkány és Esztergom közt közlekedő teherkompot. Az Árpád és a Han Kardam nevű komp napi kétszáz kamiont szállíthat.

Párkány/Esztergom

Magyar Levente, Magyarország gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Érsek Árpád Szlovákia közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztere egyetértett abban, hogy a komp átadása újabb fontos állomása Magyarország és Szlovákia stratégiai szövetségének. „Mindkét kormány azon dolgozik, hogy a következő években számos hasonló eseményre kerüljön sor” – mondta köszöntőjében Magyar Levente. Érsek Árpád szlovákul és magyarul is beszédet mondott. „Kívánatos lenne, ha minden 20. kilométeren lenne valamilyen átkelő a két ország között, amelyek közelebb hoznák egymáshoz a szomszédos régiókat” – fogalmazott Érsek.

Az Európai Unió, a magyar és a szlovák állam által is támogatott projekt vezető magyar partnere a NIF Zrt., szlovák partnere a Kolpingova rodina Štúrovo n. o. volt. A beruházás összköltsége 4,8 millió euró. Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a teherkomppal a kamionok 15 perc alatt jutnak át a túlpartra. Egy időben egy kisebb és egy nagyobb komp (Árpád és Han Kardam) közlekedik, amelyeknek terhelhetősége 1500 tonna, rakfelületük 1800 négyzetméter, szállítási kapacitásuk 25 darab 40 tonnás kamion.

Az áruszállítást a párkányi, az esztergomi és a dorogi térség között eddig csak nagy kitérővel, jelentős többletköltséggel, időveszteséggel és felesleges környezetterheléssel lehetett megoldani. A legközelebbi kamionok átkelésére alkalmas teherhidak – a komáromi Erzsébet híd és a budapesti Megyeri híd – ugyanis 40-50 kilométerre fekszenek. Loppert Dániel szerint a teherkomp hozzájárulhat ahhoz, hogy közúti áruszállítás jelentős része – egy többféle szállítási módot kombináló logisztikai központ segítségével – a vasútra vagy a vízre terelődjön.

Szakértők szerint a fejlesztés jótékonyan hathat az érintett térségek gazdasági fejlődésére is: élénkítheti a meglevő vállalkozások tevékenységét és ösztönzőleg hathat az új beruházások, új munkahelyek létrehozására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?