Elhunyt Kistárkány polgármestere

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Petrik Árpád, Kis-tárkány polgármestere. A Tisza-parti település veze-tője ötvennégy éves volt.KistárkányPetrik Árpádot szerda délelőtt holtan találták otthonában.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Petrik Árpád, Kis-tárkány polgármestere. A Tisza-parti település veze-tője ötvennégy éves volt.

Kistárkány

Petrik Árpádot szerda délelőtt holtan találták otthonában. A kiérkező orvosszakértő nem talált idegenkezűségre utaló nyomokat, a halál pontos okának megállapítása céljával boncolást rendelt el. A közösséget megrázta a polgármester halálának híre. Sáradi Tibor, Kistárkány alpolgármestere lapunknak elmondta, a polgármesteri feladatokat – a törvényből adódóan – ideiglenesen ő látja el, ám a jogszabályok szerint három hónapon belül előrehozott választásokat kell tartani a faluban. Ennek időpontját a parlament jelöli ki.

Sáradi Tibor ugyanakkor jelezte, a törvényben meghatározott kötelességeinek jelenleg eleget tesz, de mivel egészségi problémákkal küzd, az előrehozott választásokig nem tudja betölteni a tisztséget. A faluban ezért a jövő hét elején önkormányzati ülést tartanak, és jogi szakértőkkel való egyeztetés után eldöntik, ki irányítsa a települést az elkövetkező hónapokban. Kistárkány önkormányzata Petrik Árpádot saját halottjának tekinti, temetéséről hamarosan intézkednek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?