Elfogadták a zárszámadást Dunaszerdahelyen

<p>Dunaszerdahely. Lezárult Dunaszerdahely város 2013-as költségvetése körüli vita a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A képviselők ugyan megjegyzésekkel, de elfogadták a zárszámadást, most már a városban működő szervezetek is megkapják a támogatásokat. Most a főellenőr jelentése váltott ki vitát a testületben.</p>

SZABÓ CSILLA

A zárszámadást áprilisban javasolták először elfogadásra a testületi ülésen. Az önkormányzat a tavalyi költségvetést 534 000 euró többlettel zárta, a javaslat is arról szólt, ezt az összeget tegyék a tartalékalapba. A Híd párt városi képviselői, valamint a független képviselők azonban több mindent kifogásoltak a zárszámadással kapcsolatban, a közbeszerzésekben is hiányosságokat fedeztek fel. A javaslatot nem fogadták el. Májusban a következő testületi ülésen a Híd és az MKP frakciója is módosító javaslatot nyújtott be, a képviselők egyiket sem fogadták el, majd a testület programját is elutasították, így az ülést meghiúsították. A június végi ülésen újra napirendre került a zárszámadás, A. Szabó László alpolgármester a tárgyalás előtt felszólította a képviselőket, hagyják jóvá a benyújtott módosító javaslatot. A zárszámadást a képviselők végül azzal az észrevétellel fogadták el, hogy a város helytelenül járt el a Kisudvarnoki úti városi temető bővítésénél. A képviselők végül elfogadták a költségvetés módosítását, valamint a támogatások elosztását is.

A főellenőr jelentésének elfogadása körül is a városi temető bővítése miatt alakult ki vita. Fekete Zoltán főellenőr az ülésen elmondta, a temető bővítésére öt közbeszerzést hirdettek, ebből három a város honlapján volt elérhető felhívás formájában, két esetben piackutatást végeztek, és annak alapján választották ki a legmegfelelőbb ajánlatot. A beruházást öt részre osztották: a kerítés lebontása, földmunkák, járdajavítás, kerítésjavítás és az új járdák kialakítása. A főellenőr kijelentette, a város két esetben nem a hatályos közbeszerzési törvény alapján járt el. A temető kerítését 19 000 euróért bontották le, Ravasz Marián (Híd) képviselő elmondta, végzett egy kis kutatást, és állítása szerint 6400 euróért is elvégezték volna ezt a munkát, 15 000 euróért pedig már új kerítést is építtethettek volna. A főellenőrt kérdőre vonta, ezek alapján hogyan jelentheti, hogy a pénzt hatékonyan használta fel a város. A vitába több képviselő is bekapcsolódott, Hájos Zoltán polgármester azzal zárta le a programpontot, hogy ha hibáztak volna, az Állami Számvevőszék (NKÚ) eljárást indított volna. A főellenőr jelentését végül a 21 jelenlévő képviselőből 12 megszavazta, így elfogadták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?