Életveszélyessé vált az épület

Kassa.

Kassa. „A kassai szlovák napilapból tudtuk meg, hogy Süli János, Kassa óvárosának polgármestere szeptembertől bezáratja az óvodánkat” – ezekkel a szavakkal hívta tegnap szerkesztőségünket Balogh Valéria, a kassai Murgaš utcai magyar óvoda igazgatónője, aki ezt a döntést azért is furcsállja, mert igazgatói tisztségében a hónap elején erősítették meg, most pedig úgy tűnik, megszűnik az általa igazgatott intézmény. Az igazgatónő azt is sérelmezte, hogy egy ilyen fontos döntésről az újságból kell értesülnie.

„Másfél évvel ezelőtt szólt az igazgatónő, hogy gondok merültek fel, mert megrepedtek az óvodában a falak, tenni kellene valamit. Szakértői véleményt kértem. A statikusok megállapították, hogy a repedések folyamatos süllyedés következményei, s ennélfogva csak a hiba elhárítása után használható az épület. Három hónappal ezelőtt összehívtuk a szülőket, s közöltem velük, nem vállalhatok felelősséget a gyerekek épségéért. A magyar óvoda nem szűnik meg, de a gyerekeket átmenetileg kénytelenek vagyunk más óvodában elhelyezni.

A szülők kijelentették, ők magukra vállalják a felelősséget, csak maradjon ott az óvoda, ahol eddig volt. Jogilag ez lehetetlen, a polgármester ugyanis nem ruházhatja át a felelősséget senkire, még a szülőkre sem. Amint megtudtuk, Süli János a legjobb megoldásnak azt tartja, hogy a Kuzmány-lakótelepen a Zádielská utcai óvodában egy teljes emeleten helyezik el a három magyar osztályt.

Arra a felvetésre, miszerint a városban az a szóbeszéd járja, hogy a magyar óvodára – mivel jó helyen van – egy magánvállalkozó vetett szemet, a polgármester így válaszolt: „Ez egy iskolai épület a magyar ipari és a konzervatórium között, s remélem az is marad. A pletykákra különben nem szoktam válaszolni. Az óvoda a Kassai Városi Önkormányzat tulajdona, mi, az óvárosi önkormányzat, csak az óvoda fenntartói vagyunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?