Elbúcsúztak a határőrök, lebontották a sorompót

Ipolyság/ Párkány/ Eszter?gom/ Komárom/ Medve/Vámosszabadi/Tajti/Cered/Migléc/Tornyosnémeti/Nagykövesd/Pácin/Újhely/Sátoraljaújhely. Az esztergomi és a párkányi határőrség munkatársai tegnap délelőtt búcsúztak az esztergomi várban. Ezzel a két városban elkezdődött a schengeni határnyitás alkalmából rendezett kétnapos ünnepségsorozat. Reggel kilenc óra körül a párkányi hídfőnél felszerelt sorompókat már eltávolították.

Munkájuk a rendőrség kötelékében folytatódik, a bűnözők kézre kerítésében vesznek résztBuchlovics Péter felvételeA búcsúztató rendezvényen Frantisek Parkanský alezredes, a párkányi határőrök vezetője, valamint Kiss Sándor őrnagy, a győri határőr-igazgatóság vezető tisztje búcsúzott el a szolgálattól és a kollégáktól.

Kiss Sándor őrnagy kiemelte: egy több mint 62 éve működő szervezet munkája szűnik meg a határokon, de munkájuk a rendőrség kötelékében valójában folytatódik, a bűnözők kézre kerítésében vesznek részt. Parkanský alezredes elmondta, a Mária Valéria hídon a mai naptól fogva megszűnik az ellenőrzés, viszont a határ mindkét oldalán tíz kilométeres körzetben, nagyobb területen pedig 40 kilométeres körzetben teljesítenek majd szolgálatot a közös szlovák–magyar határrendészeti csoportok.

A Mária Valéria hídon lévő útlevélkezelő bódékat és a nagy fémtetőt előreláthatólag tavaszig lebontják, ma reggel kilenc óra körül a sorompókat már leszerelték.

Délután egy órakor ünnepélyes együttes ülést tartott a párkányi városházán Esztergom és Párkány önkormányzata. Közös memorandumot fogadtak el az együtt?működésről, például 2008-tól évente kétszer együtt ülésezik a két testület, s közös szakbizottsági munka kezdődik.

Délután fél ötkor a Mária Valéria híd esztergomi lábánál található nagyszínpadon Orbán Viktor, a Fidesz, és Csáky Pál, az MKP elnöke mond ünnepi beszédet, és köszönti az Ister-Granum Eurorégió határnyitó ünnepségét. A programban a Ghymes együttes és Demjén Ferenc, valamint a Republic együttes koncertezik, de performanszok, tűzijáték és a szerbiai magyarok tiszteletére rendezett mécsesúsztatás is színesiti az ünnepet.

Pontban éjfélkor a határon – rövid koccintás után – még mindenki pecsételtethet egy utolsót az útlevelébe, s aztán a Mária Valéria híd megnyílik az utazók előtt.

Ipolyságon kézmelengetéssel ünnepeltek

A vásorban két ünnepi alkalmat kötöttek össze a szervezők: az adventi várakozást és a schengeni határnyitást. Három vitafórumon cseh, szlovák és magyar közéleti személyiségek beszélgettek a közélet pillanatnyi történéseiről. Hunčík Péter főszervező és Fero Guldan képzőművész valamint az egyházak képviselői egy kályha köré invitálta az embereket, hogy melegedjenek és ismerkedjenek, kerüljenek valóban ünnepi hangulatba.

Komáromban élőláncot alkotnak a gyerekek

Komáromban mára időzítették a schengeni csatlakozással kapcsolatos ünnepségeket. A két város együtt ünnepli a határnyitást. Délben az alap- és középiskolások élőláncot alkornak az észak- és dél-komáromi városháza között. Az esti program 19 órakor Peter Cmorik koncertjével kezdődik, a pódiumot az Erzsébet-híd észak-komáromi hídfőjénél állítják fel. Az ünnepi köszöntők és a tüzijáték után a Hooligans valamint Nagy Feró és a Beatrice zenekar ad koncertet.

Schengeni karácsony a vámosszabadi faluházban

Ezt a címet kapta az a rendezvény, amelyen a közelgő határnyitást üdvözölték tegnap délután a vámosszabadi faluházban. A termeket a magyar, a szlovák és az EU-s zászló, valamint Vámosszabadi és Medve község címerével díszítették, felléptek a helybeli iskolások, nyugdíjasok, valamint egy európai népek zenéjét játszó zenekar. Az ünnepségen ott voltak az érintett és a közeli önkormányzatok, a szlovák és a magyar határőrség, továbbá a pozsonyi magyar konzulátus képviselői. Kicsit mindannyian elérzékenyültünk – jegyezte meg Réti Csaba, Vámosszabadi polgármestere, aki azt is elmondta: az ünnepségen spontán ötletként felmerült, hogy a résztvevők késő este a hídon köszöntik a schengeni csatlakozást.

Eltávolították a Tajti és Cered közötti útakadályt

A Rimaszombati járás déli részén élők tegnap még nem ünnepeltek, az első határnyitásra Tajti községben került sor. Éjfélkor a magyarországi szomszéd község, Cered lakóival együtt eltávolították a két falu közötti úton lévő betonakadályt, majd tüzijáték köszöntötte a schnegeni határok megnyitását. A mai napon szinte minden határ menti településen tartanak valamilyen rendezvényt, Besztercebánya Megye hivatalos ünnepségeit a Szlovákgyarmat – Balassagyarmat határátkelőhelyen rendezik meg, ide Dušan Čaplovičot miniszterelnök helyettest is várják, emellett a tervezett Ipoly híd hídfőinél Pető-Pösténypusztánál, Kalondán, Jénében, Szentkirályon és Tajtiban tartanak rendezvényeket szinte egész nap.

Egy éve nyitották meg, máris bontják

A határ túloldalán lévő Szemere, Krasznokvajda, Büttös a határnyitási ünnepségeket ma délután tartja. A himnuszok, ünnepi beszédek után eltávolítják a sorompókat. A mulatság része a lovasbemutató, tábortűzgyújtás bog?rácsgulyással és forralt borral, valamint az esti tűzijáték. Az ötvenes évek óta nem használt buzitai határátkelőt csupán 2006 őszén újították fel, előbb gyalogosok és kerékpárosok számára, de az útfelújítás után már a személygépkocsik is járhattak arra.

A Kassa és Miskolc közötti legnagyobb forgalmat lebonyolító Mig?léc–Tornyosnémeti határátkelőn tegnap éjjel szerelték le a sorompókat. A Bikini koncertje után éjfélkor hangzott el a két ország himnusza B-A-Z megye és Kassa megye képviselőinek jelenlétében. Magyarországról egy hordó bort, Szlovákiából egy hordó sört gurítottak át a határon, a jelenlévők nagy örömére.

A Bodrogközben ma ünnepelnek

Tegnap a Bodrogközben egyetlen olyan helyen sem tartottak a schengeni csatlakozás kapcsán ünnepségeket, ahol határátkelő-állomás működik. Pácinban és Nagykövesden ma délután 5 órától éjfélig zajlanak a programok, Újhelyen szintén ma délelőtt 10-től ünnepelnek. A szlovákiai községben kultúrműsort is tartanak, ezután a két szomszédos település önkormányzata közös fogadást ad, majd ünnepélyes önkormányzati ülést tartanak Sátoraljaújhelyen. (buch, fm, vkm, as, szasz, kozs, leczo)

HATÁRNYITOGATÓ

December 21. (péntek)

Szentkirály/Bánréve – 10.00: ünnepélyes határnyitás – régiók találkozása a határátkelőhelyen, ünnepi beszédet mond Barsiné Pataky Etelka az Európai Unió Parlamentji képviselője, majd a Sajó Völgye Mikrorégió és a Bátonterenyei Kistérség együtt?működési szerződésének aláírása következik. (ú)

Pető/Pösténypuszta - 13.00: élőlánc az ideiglenes turisztikai határátkelőhelyen az Ipoly folyón át. Fellépnek a Rózsavölgyi Márk művészeti iskola szécsényi tagintézetének növendékei, a Szécsényi Iglice táncegyüttes, a Bussai asszonykórus és az óvári Hóvirág tánccsoport, este tábor?tűz és tűzijáték várja az érdeklődőket. (ú)

Tornalja – 14.00: ünnepi gálaműsor a városi művelődési házban a schengeni határnyitás alkalmából, bemutatkoznak a régió tehetségei és művészeti csoportjai (ú)

Ipolyszalka/Letkés – 13.00: határnyitó ünnepség az Ipoly-hídon, a szlovákiai Burda és a magyarországi Szobi Kistérség rendezésében, mintegy százhatvan meghívott vendég – az MKP és az Európa Parlament képviselői, a régió 32 településének polgármesterei, valamint egykori és jelenlegi határőrök – részvételével, a Szobi Fúvószenekar előadásában az ünnepségen elhangzik a magyar, a szlovák és az európai uniós himnusz. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?