Éheztették a gyerekeiket

Dolné Lovčice. Néhány napja már állami gondozásban vannak annak a csecsemőnek a testvérei, aki máig tisztázatlan körülmények között halt meg július 21-én a nagyszombati járásbeli településen.

A két hónapos Krisztián Minárikhoz aznap éjszaka először tizenegy éves nővére, majd az édesanyja is hívta a mentőt, de az ügyeletes nővér azt mondta nekik, hogy gyermekorvost hívjanak. Mivel utóbbit már nem lehetett ingyen tárcsázni a falusi telefonfülkéből, a család úgy gondolta, megvárják a reggelt, és azután viszik orvoshoz a kisfiút, ő azonban hajnalban meghalt.

Az eset kapcsán a nagyszombati kórház igazgatója azonnal elbocsátotta a mentőszolgálatnál ügyeletet tartó nővért, de a falubeliek már akkor is a szülők hanyagságáról beszéltek. A boncolás során is az derült ki, hogy a csecsemő erősen alultáplált és dehidratált volt. A szülők ellen kötelességeik elmulasztása miatt azonnal eljárás indult, a Nagyszombati Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal pedig a szülők többi három kiskorú gyermekének helyzetét is felmérte. Mivel kiderült, hogy a tizenegy éves Veronika, a hétéves Lucia ennivalót koldul a faluban, és osztálytársaiktól is gyakran elkérték a tízórait, a két kislányt állami gondozásba helyezték. Öccsük, a kétéves Denis ügyében jelenleg zajlik a hatósági eljárás, de a gyámügyesek egyelőre azt sem tudják, hol keressék. Minárikék ugyanis a napokban elköltöztek Dolné Lovčicéből, ahol bejelentetlenül béreltek egy öreg házat, és jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?