Egyszerre megélni az örömet és a poklot is (VIDEÓ)

Első, saját élettörténetét bemutató kötete nemrég jelent meg Dubaji börtön vagy kenyai esküvő címmel, melyet több példányban is elhozott az író-olvasó találkozóval egybekötött könyvbemutatóra. A rendezvény a Hungarikumok Pincéjében került megrendezésre, melyet Görföl Vilmos, a pince tulajdonosa és Vittman Renáta, a pince szomszédságában található Könyvvarázs könyvesbolt vezetőjével együtt szerveztek.

"Első körben 30 könyvet rendeltem meg, melyek pár napon belül elkeltek”

– mondta el a könyvesbolt vezetője. A magyarországi írónő teljesen kezdő, tapasztalatlan szerzőként nagy sikernek könyveli el, hogy határon túl is több mint 100 kötetet adott már el, és a folytatásra is nagy az érdeklődés. De ami ennél is fontosabb, amit az előadása során többször is kihangsúlyozott, hogy bármennyire is nehéz helyzetbe sodródtunk, nem szabad feladnunk, igyekezetünk előbb vagy utóbb kifizetődik.

A Magyarországon oly sokakat súlytó devizahiteles konstrukció több családot is végleg megnyomorított pénzügyileg, köztük Nagy Emőkét is, aki hitelfelvétele után nem sokkal tapasztalta azt, hogy a pénze mit sem ér és a havi törlesztőrészletek az egekbe emelkedtek. Már akkor szemezett Dubajjal, ahova többszöri biztatás után nem máshova, mint felső vezetői pozícióba jelentkezet. Hosszas álláskeresés és többszöri odautazás után végül sikerült egy multinacionális cégnél humánerőforrás-menedzserként elhelyezkednie, ahol ugyan sokkal több pénzt keresett, mint az otthonában, de ennek az ott-tartózkodásnak bizony megfizette az árát. A Dubajban egyhuzamban eltöltött másfél év alatt mindvégig azt érezte, nőiességét, s ezzel együtt emberi mivoltát tiporják a földbe a munkahelyén és azon kívül is, annak ellenére, hogy elmondása szerint szőke hajú európai nőként még a „jobb kategóriába” tartozott a külföldiek közt.

A goromba bánásmód, a szűkösnek bizonyult szobabérlete, a hatalmas forróság, a napközbeni 40-50 fok, a levegő elviselhetetlen szárazsága és homokossága mind-mind megerősítették abban, hogy ne tervezze hosszúra a kintlétet. Majd közbeszólt az élet, és pár hónappal később várandós kismamaként, betegen várta a sorsát egy olyan országban, ahol a házasságon kívül megfogant nőket és az apákat is azonnal börtönbe zárják. Egy netes párkereső applikáción keresztül ismerkedett meg a kenyai származású úriemberrel, akivel komolyra fordult a viszonyuk, s miután ő hivatalos diagnózissal rendelkezett, ami feketén-fehéren kimondta, nem eshet teherbe, egy idő után az együttlétek alatt már nem védekeztek. Amikor e ponthoz ért előadásában, megkönnyezte és újra átélte azt a hatalmas örömöt és rettegést, amit a pozitív terhességi teszt jelentett.

„Nem lehetek terhes! Itt nem lehetek terhes! Örülök neki, csak ne itt!” - mondta zaklatottan. „Majd másnap készítettem egy másik tesztet és az is pozitív lett. Akkor volt az a pillanat, lepergett előttem a világ, amikor rájöttem, az Isten megáldott egy olyan dologgal, amire mindig vágytam. Mégpedig egy olyan helyen, ahol nem kellene. Döntenünk kellett, hogy mi a fontosabb. Ezt a momentumot az életemben minden közönségtalálkozómon megsiratom. Nem tudom elfelejteni. Életem egyik legszebb pontja, de egyben a legborzasztóbb is”

– mondta el könnyekkel küszködve az írónő. Nem volt kiút, vagy elvetetik a magzatot, vagy pár napon belül házasnak kell lenniük ahhoz, ahogy elkerüljék a börtönt. Ezt pedig csak egy módon sikerült megvalósítaniuk: elutaztak Kenyába, hogy összeházasodjanak.

Nagy Emőke párja végig támogatta a gyermekvállalásban és a rövid ismeretség ellenére a férfi családja is örömmel fogadta őket. Miután megérkeztek Kenyába, csakhamar találtak egy papot, aki összeadta őket, így kéthét után már biztonságosan utazhattak vissza Dubajba. A helyzet azonban így is komplikált maradt, ugyanis a szervezete nehezen viselte a terhesség első trimeszterét. Már az első hetekben komoly rosszullétek jelentkeztek nála, olyan alhasi görcsök, amiktől saját magát sem tudta segítség nélkül ellátni. Felmerült bennük, hogy feladják, orvost hívnak, de közben tudták, innen egyenes út vezeti őket a helyi börtönbe.

„Miután a barátaimnak elmondtam, hogy van egy párom, akit nem régóta ismerek, terhes lettem a Közel-Keleten, beteg vagyok és el kellene mennem orvoshoz, mindannyian azt tanácsolták, vetessem el. Ezt a helyzetet már végigjártuk egy másik ismerőssel korábban. Amint kiderül a terhesség, egyből hívják a rendőrséget, a nő biztosan ott fogja megszülni a gyerekét a börtönben, mert az ilyen nőket nagy eséllyel nem adják ki a saját országának és sok esetben a férfit is börtönbe zárják. Négy barátnőmnek mondtam el a helyzetem és mindannyian a baba elvételére bíztattak”

– emlékezett vissza. Megbeszélték a párjával és közösen elhatározták, el kell menniük Dubajból ahhoz, hogy biztonságban legyenek. Később, a közönségből is megkérdezték tőle, hogy ezen a ponton miért nem tért vissza Magyarországra, amire azt válaszolta, hogy a párja nem tudott belépni az országba, mert harmadik országbeli, afrikai állampolgár, több mint három hónap lett volna, mire megkapja a vízumot.

Megismerkedésük történetére ma már képes örömmel visszaemlékezni, de a közös fiuk megszületése utáni időszakban súlyosan megromlott a kapcsolatuk. Magyarországon éltek, ahol a férje feltehetőleg nem érezte jól magát. Az írónő szerint kirekesztették őket, gyermekét csúfolták az óvodában, megszégyenítették a lakótelepen, ahol éltek. Az ottani, helyi körülmények nagy kihívást jelentettek egy fekete férfi és egy félvér kisfiú számára. A viszony folyamatos verbális agresszióba torkollt, mire Nagy Emőkének ki kellett mondania: egy bántalmazó párkapcsolatban él. Olyannyira bántva érezte magát, hogy az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Házasságukról, és párkapcsolati nehézségeiről a második kötetében olvashatnak, ami idén május végére várható. Az új kötettel - melyben minden fejezethez pszichológus írt szakvéleményt - szeretne egy valós mankót adni azok kezébe, akik hasonló verbális bántalmazást éltek meg, és élnek meg ma is.

Az írónő első határon túli, szlovákiai, családias hangulatú könyvbemutatóján azt is elmondta, hogy újabb utat tervez a Felvidékre és bízik abban, hogy legalább olyan szeretettel fogadják majd, ahogy most is.