Egyre több az állástalan Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>A napokban bezár a Bodrogköz központjának egyik legtöbb alkalmazottat foglalkoztató textilipari üzeme, a Ross KC Kft., így hamarosan újabb 150 ember marad munka nélkül a régióba.</p>

Kázsmér Ferenc, a vállalat igazgatója egy szlovák hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, a cég bezárását a gazdasági világválság hatásai és a megrendelések elmaradása indokolja. Az alkalmazottak jelenleg kényszerszabadságukat töltik, felmondási idejük 2009. október 1-jétől telik. A vállalatot csődbiztos veszi át. Az üzem vezetője nem tartotta kizártnak, hogy ha úrrá tudnak lenni a nehézségeken, a jövő év elején, valamilyen formában újraindítják a termelést.
Értesüléseink szerint a királyhelmeci textilipari cég jogelődje 1995-ben kezdte meg működését a városban. 2001-ben bővítették a termelést, majd 2004-ben Ukrajnában is nyílt egy leányvállalatuk. Az üzemben néhány éve még több száz ember dolgozott, évi egymillió ruhadarabot állítottak elő, melyet nyugat-európai országokban, elsősorban Németországban értékesítettek. Bár a vállalat az elmúlt időszakban csökkentette alkalmazottainak számát, és különböző nehézségekkel küzdött, arra, hogy 15 év után – gyakorlatilag egyik napról a másikra – teljesen leállítsa a termelés, senki sem számított. Tegnap a királyhelmeci üzemben járva láthattuk, hogy már egyetlen gyártósor sem működik, a kihalt épületben alkalmazottakkal nem találkoztunk. A történésekről és a várható fejleményekről szerettük volna megkérdezni Kázsmér Ferenc igazgatót is, ám a titkárságon azt az információt kaptuk, hogy a vállalat vezetője épp Tőketerebesen van, ahol a felszámolással kapcsolatos ügyeket intézi. Kázsmár Ferencet lapzártáig nem sikerült elérnünk. Királyhelmecen egyébként a mostani gyárbezárással radikálisan nőtt az állástalanok száma, a régió egykor legtöbb alkalmazottat foglalkoztató üzeme, az M. B. E Kft. ugyanis idén tavasszal szintén bezárta kapuit, akkor az elbocsátások 240 embert érintettek. Értesüléseink szerint a Tőketerebesi járásban a munkanélküliek aránya 24,6 százalék, a térségben 184 betöltetlen munkahelyet és 11 371 (!) álláskeresőt tartanak nyilván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?