Egyelőre nincs döntés a tornaljai buszmegállóról

<p>Tornalja. Nincs egyetértés a buszpályaudvar ügyében. A beruházó hajthatatlan, mindenképpen a város főterén építené fel az autóbuszmegállót. Ezzel szemben a lakosság egy része</p><p>a piactérre helyezné át</p><p>a buszpályaudvart.</p>

IBOS EMESE

Végleges döntés az áprilisi képviselő-testületi ülésen sem született, folytatódnak a tárgyalások.

Szögedi Anna polgármester elmondta, a képviselő-testületi ülés előtt a befektető találkozott a városatyákkal, és megtárgyalták a beruházás legvitatottabb kérdéseit. „A Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat losonci üzeme továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Tornalja főterén építhesse fel a buszpályaudvart. Nyitott viszont az épülettel kapcsolatos kritikákra, kész módosítani az eddigi elképzeléseken, valószínűleg kisebb épület felépítésébe is beleegyezne” – mondta a polgármester. A képviselők a lakosokat is meghallgatták. Peter Filadelfi, a Polgár a Polgárért (Občan pre Občana – OPO) Polgári Társulás elnöke bemutatta a szervezet által készítetett látványtervet. Elképzelésük szerint a piactéren épülhetne fel a buszpályaudvar. Peter Filadelfi úgy fogalmazott, támogatják a beruházást, de nem a város főterén. Az OPO Polgári Társulás közbeszerzési pályázat kiírását sürgette, így mérnék fel, hogy volna-e a losonci vállalaton kívül más érdeklődő, amely a piactéren építené fel az autóbuszállomást.

Szögedi Anna arra figyelmeztetett, olyan beruházót kell találni, aki a buszpályaudvar megépítését követően működteti és karbantartja az épületet. A városnak ugyanis belátható időn belül egyikre sem lesz pénze.

Egy másik lakos viszont az autóbuszmegállónak a főtéren való megépítése mellett érvelt. Az idős férfi a város anyagi helyzetével, az idős emberek és a környező településekről a városba utazók nehézségeivel érvelt. Egy hónapig véleményezhette a lakosság a losonci vállalat látványterveit, a városi hivatalhoz tizenöt hozzászólás érkezett. A lakosság körében a buszpályaudvar helyszíne váltott ki vitát.

A buszmegálló kérdésében a képviselők sem voltak egységesek. A jelenlevők közül szinte mindenki állást foglalt az ügyben. Végül nyolcan a tárgyalások folytatása mellett szavaztak, ketten tartózkodtak, további két képviselő pedig nem támogatta a határozatot. A város vezetése tovább tárgyal a beruházóval. Egyelőre nem tudni, mikor születhet végső döntés az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?