SZABÓ CSILLANagymegyer. Másodszorra sem fogadta el a nagymegyeri képviselő-testület azt a határozatot, amely új, alacsony komfortfokozatú bérlakások építéséről szól.
SZABÓ CSILLA
Nagymegyer. Másodszorra sem fogadta el a nagymegyeri képviselő-testület azt a határozatot, amely új, alacsony komfortfokozatú bérlakások építéséről szól. Mivel a lakásokat állami támogatásból építenék, szerződésszegésnek minősülne, ha nem készülnének el.
Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere módosító javaslatot nyújtott be, de a képviselő-testület szerdai soron kívüli ülésén sem fogadta el a lakások építéséről szóló határozatot. A vita során többen arra hivatkoztak: a szociális lakások csak további gondot jelentenének a városnak, mivel véleményük szerint az Eper utcai épületekhez hasonlóan azokat is tönkretennék a lakók. A beruházás költsége eredetileg 161 646 euró lett volna, ebből az állami támogatás összege 101 680 euró, a városnak pedig 59 966 euró önrésszel kellett volna hozzájárulnia a munkálatokhoz. A beruházás teljes költsége a módosítás után 145 273,30 euró lett.
„Ha nem fogadjuk el az állami támogatást, a következő pályázatoknál száz pont hátrányból indul a város” − közölte a polgármester a testülettel.
A testület szeptemberi soros ülésén elfogadta az Eper utca 103-as házszám alatt található, romák által lakott egykori cselédház lebontását. Az ott élőket Sárkány városrészbe, konténerlakásokba költöztetik, amelyeknek december 31-ig kell elkészülniük. Az Eper utcai épületek lakói nem akarnak kiköltözni a városból, mindannyian szociális lakást igényeltek, többen meg is felelnek a feltételeknek. A polgármester nem szeretné ha a város elesne a támogatásoktól, ezért az ülés végén jelezte a testületnek: továbbra sem írja alá az elfogadott határozatot.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.