Egyelőre elmarad a zsinagóga felújítása

Ipolyság. Visszalépett a régi zsinagóga bérléséről szóló szerződéstől Hunčík Péter neves pszichiáter és közéleti személyiség.

okak szerint még egy telet aligha bír ki az épüleŠtrba Péter felvétele2005-ben kötötte meg a várossal azt a megállapodást, mely szerint 30 évre bérbe kapja az épületet, bérleti díjként pedig a munkálatokra fordított összeget fogadta volna el az önkormányzat. Ipolyságon nincsen kultúrház, se mozi, ezért valóban szükség lenne egy többfunkciós épületre, ahol filmeket lehetne vetíteni, kiállításokat, koncerteket, színházi előadásokat rendezni.

Hunčík Péter visszalépését azzal indokolta az év első soros képviselő-testületi ülésén, hogy az intenzív munka ellenére az eltelt két és fél év alatt a szükséges összeg töredékét sem sikerült összegyűjteni. A régi zsinagóga 2004-től áll üresen, amikor lakossági nyomásra megszűnt a környék egyik ismert szórakozóhelye, az épületben működő Casablanca diszkó. Háromszor árverésen kínálta a város 3,5 millió koronás kikiáltási áron az épületet, de nem akadt vevő. Hunčík, hogy megmentse az egyre romló állagú épületet, úgy döntött, gyűjtést szervez. Mint mondta, az első meglepetés akkor érte, amikor a helyzet felmérése, a projekt kidolgozása után kiderült, a feltételezettnél jóval nagyobb összeg, akár 15 millió korona az átépítés teljes költségvetése. Ennek tudatában Hunčík elkészíttetett egy ma?gyar–angol nyelvű propagandaanyagot, és egy 15 perces angol nyelvű DVD-t is háromszáz példányban. Megindította a több földrészre kiterjedő akciót, Kanadában, az USA-ban, Izraelben élő, a térségből elszármazott zsidókkal vette fel a kapcsolatot, de intézményeket is, például az Izraeli zsidó magyar múzeumot, vagy a szlovákiai zsidó hitközséget is megszólította. Hangsúlyozta, voltak felajánlások, magánszemélyek 500–?1500 dollár közötti összegeket adományoztak volna, akkor, ha már egy-egy elvégzett munkát kellett volna kifizetni. Így alig tízezer dollár gyűlt volna össze a szükséges 350 ezer helyett.

A pszichiáter elmondta, gond volt az is, hogy nem kegyhelyként, vagyis nem templomként akarták volna használni az épületet, mert arra szívesen adakoztak volna nagyobb intézmények is. Kulturális központok kialakításához általában az állam szokott hozzájárulni. Sajnos a zsinagóga nem emlékmű, 1925-ben épült, még száz éves sincsen. Felvetődött, hogy egy, a zsidó hagyományokat bemutató emlékszobát alakítanának ki, s ezzel tennének eleget az ilyen elvárásoknak. Hunčík döntését azzal is magyarázta, hogy nem akarja az időt húzni, rengeteg munkát, energiát fektetett a pénz összegyűjtésébe, és ha két és fél év alatt nem gyűlt össze a kellő összeg, kevés a remény, hogy valaha is sikerül ilyen módon előteremteni.

Lőwy János polgármester elmondta, nagy reményeket táplált az önkormányzat ez ügyben, hiszen a Menora Saag Centrum Artis néven ismert kis zsinagóga felújításánál Hunčík Péter már bizonyított, s ezért is nagyon sajnálatos, hogy le kell állítani ezt a projektet. A város tavaly feltöltötte a zsinagóga melletti területet földdel, s így tavasszal megindulhat a füvesítés-parkosítás. Az önkormányzat nem adja fel tervét, hogy a telken városi parkot alakítson ki, az épület sorsáról viszont majd külön kell tanácskozni, fel kell mérni a pályázati lehetőségeket. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?