Egy nap alatt hét helyen betlehemeznek

Ipoly mente. Tizenötödik éve járja az Ipoly-mente településeit egy lelkes csapat, hogy megelevenítsék a hagyományos mikolai betlehemi játékokat. December 23-án, szombaton harmincan játsszák majd el a bibliai történetet hét különböző helyszínen.

Ipoly mente. Tizenötödik éve járja az Ipoly-mente településeit egy lelkes csapat, hogy megelevenítsék a hagyományos mikolai betlehemi játékokat. December 23-án, szombaton harmincan játsszák majd el a bibliai történetet hét különböző helyszínen. A csapatot a váci Fiesta Színház tagjai, a nagybörzsönyi Páva Kör és a vámosmikolai Körzeti Általános Iskola tanulói alkotják. A „vándor-betlehemesek” vezetője, a forgatókönyv írója Németh Péter Mikola költő, kultúraszervező, a hagyományok, a kulturális örök?ség elkötelezett kutatója. Az előadássorozat az ipolysági római katolikus templomtéren kezdődik reggel 8.45-kor. Innen a nagykürtösi járás felé veszik az irányt, tíz órakor Ipolykeszin, fél tizenkettőkor Nagycsalomján, fél kettőkor Kóváron, három órakor Ipolynyéken és háromnegyed négykor Inámban láthatják az érdeklődők a helyi katolikus templomokban az előadást. Délután fél hatkor pedig a magyarországi Nagybörzsönyben végződik az aranyvasárnapi „turné”. Hétfőn Vámosmikolára „tér haza” a Mikolai Élő Betlehem, a plébániatemplomban délután négy órakor elevenedik meg Mária, József, a kisded, a pásztorok és a háromkirályok közismert története. A szabadidőközpontban kiállítás látható A mikolai betlehemi játékok (1993–2006) fotóiból címmel. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?