Egy ideig még pihenni fog a vágfarkasdi komp

Vágfarkasd. Pénteken délelőtt vontatják vissza eredeti helyére azt a közúti forgalmat bonyolító kompot és azt a kotróhajót, amelyeket a múlt héten szerdán sodort el a Vágon zajló jég.

Vágfarkasd. Pénteken délelőtt vontatják vissza eredeti helyére azt a közúti forgalmat bonyolító kompot és azt a kotróhajót, amelyeket a múlt héten szerdán sodort el a Vágon zajló jég. Ondrej Čiernik polgármestertől tegnap azt is megtudtuk, hogy a komp egyelőre nem fog közlekedni, hiszen a főkötélnek – amely segítségével a komp a két part között járt – új tartóoszlopokat kell építeni.

Erre nemcsak amiatt van szükség, mert a kötélnek ütköző kotróhajó nyomásától az egyik mostani vasoszlop a földig hajolt, hanem azért is, mert a kompot üzemeltető útkarbantartó vállalatnak a tavalyi év végéig volt engedélye a vontatókötél használatára, s már korábban tervben volt, hogy új, 18 méter magas oszlopokat állítanak mindkét parton. Eddig a főkötél a vízszinttől számított 4-5 méter magasságban feszült a két part között, és az áthaladó hajók előtt a folyófenékre eresztették. A tervek szerint a leendő oszlopokon kifeszített kötelek alatt a hajók (főként a vágsellyei Duslo vegyi üzemből műtrágyát szállító járművek) minden további nélkül elhaladhatnak majd.

Az új oszlopok felállítására vonatkozó építkezési engedély kiadását hátráltatta, hogy a földterület, amelyen az oszlopot felépítenék, a felszámolás alatt álló helyi szövetkezet tulajdonában volt. Ez a probléma már megoldódott, mert a község megvásárolta, majd az útkarbantartó vállalatnak adta el a két parton lévő 140-140 négyzetméter területet, így már nincs akadálya az építési engedély kiadásának. Az illetékesek egyelőre nem tudják pontosan megmondani, hogy mikor kezdhetnek hozzá az építkezéshez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?