Edzőcsere Nagyölveden

Nagyölved. A nyolcadik helyen telelnek a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában közreműködő nagyölvediek. A jó folytatás érdekében a kollektíva már január közepén elkezdte felkészülését a tavaszi idényre.

Nagyölved. A nyolcadik helyen telelnek a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában közreműködő nagyölvediek. A jó folytatás érdekében a kollektíva már január közepén elkezdte felkészülését a tavaszi idényre. Hetente háromszor edzett, hétvégeken egy-egy előkészületi meccset játszott az immár új szakvezető, Gubík László vezette együttes. A negyvenegy esztendős tréner, akinek a munkáját asszisztensként a klubmenedzser Urbán Ferenc segíti, legutóbb Zselízen tevékenykedett. Az idénykezdésre készülő keretet jelenleg húsz játékos alkotja. Megtudtuk, befejezte pályafutását a két veterán, Lebocz és Klačan. Kaminský az óbarsiakhoz, Franta a perediekhez, Špaňo a hontfüzesgyarmatiakhoz, Trenčianský pedig a a hontvarsányiakhoz igazolt. Az új szezemények közé a zselizi Mužík, Balko és Polák, a verebélyi magyar és Czíria (FC Nitra) tartoznak. „A téli holtidényben fiatalítottunk, mondhatni új csapatot építünk. Újváryn, Kasanán és Šáteken kívül a többiek kevés tapasztalattal rendelkeznek. Remélem mielőbb egy hullámhosszra kerül nálunk idősebb és fiatal egyaránt, tetszetős és eredményes játékkal háláljuk meg a közönség bizalmát. Szeretnénk megtartani a középmezőnyben elfoglalt pozíciónkat ” – nyilatkozta lapunknak a tréner. Gubík László egyben azt is közreadta, hogy a 37 esztendős párkányi lakos, Zelník ugyan bajnoki találkozókon már nem lép pályára, ám a futballisták továbbra is számíthatnak a segítségére. A nevezett ezentúl ugyanis gyúróként közreműködik a klubnál. A Gubík legénység napjainkig hat előkészületi találkozót játszott. (áb)

A nagyölvediek játékoskerete

Varga, Goda, Palko, Balogh, Škorec, R. Ambrus, M. Ambrus, Kasana, Czíria, Mácsady, Ciling, Polák, Jakubík, Mužík, Vígh, Šátek, Soboňa, Ujváry, Maďar, Balko. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?