Drágább lesz a második félév

Érsekújvár
Érsekújvár |

Az iskolai klubok, a szabadidőközpont és a művészeti alapiskola látogatása is drágul 2024-ben, így az óvodás és az alapiskolás gyerekek szülei, valamint a művészeti alapiskola felnőtt növendékei is valamivel magasabb tandíjat fizetnek január elsejétől.

A legutóbbi önkormányzati ülésen módosították az óvodák, az iskolai klubok, a szabadidőközpont, illetve a művészeti alapiskola működését szabályozó általános érvényű városi rendeletet.

Gazdasági okok

Az indoklásban az áll, hogy Érsekújvár önkormányzata kénytelen reagálni a jelenlegi gazdasági helyzetre, azaz az energiaárak növekedésre, de nem csak a gáz és az elektromos energia emelkedésére, hanem a növekvő élelmiszer árakra is. „A jelenlegi helyzetben nem tudjuk kizárólag saját forrásból fizetni az óvodák és az iskolák üzemeltetését. Az óvodákban, az iskolai klubokban, a szabadidőközpontban és a művészeti alapiskolában javasolt nevelési és képzési díj emelésének az oka elsősorban az, hogy az osztalékadóból származó feltételezett bevétel 2023-ban 17 262 673, 2024-ben 17 256 956 euró. Az energiaárak növekedésén kívül 2023-ban két alkalommal valorizálták a pedagógusok fizetését. Januárban a pedagógusoknak 10, a többi alkalmazottnak 7 százalékkal, szeptemberben a pedagógusoknak 12, a többi alkalmazottnak 10 százalékkal emelték a bérét“ – olvasható az ülésre beterjesztett indoklásban, amelyből az is kiderült, hogy a változások nem érintik majd a hátrányos helyzetben lévő családokat. Ők a szükséges dokumentumok felmutatásával kérhetik az iskola vezetését, mentsék fel őket a nevelési díj kifizetése alól és a gyermekek étkeztetéséről sem kell lemondaniuk. A díjak emelésekor azt is figyelembe vették, hogy az állam 2023-ban csaknem duplájára emelte a szülői hozzájárulást, emelték továbbá az adóbónuszt egy gyerek esetében 20, két gyereknél 27 százalékkal.

Hátrányos helyzetűek megsegítése

A testület által jóváhagyott, 2024. január 1-jétől érvényes általános érvényű rendelet szerint az önkormányzati óvodát látogató szülő havonta 25 euró nevelési illetéket fizet, a kötelező óvodalátogatásért abban az esetben nem fizetnek, ha a gyerek törvényes képviselője állami segélyből él. A 2022-től érvényes városi rendelet szerint korábban az óvodás gyerek jogi képviselője havonta gyermekenként 18 euró nevelési díjat fizetett. Az iskolai klubot látogató alapiskolás tanuló szülei havonta 15 eurót fizettek. A szülőktől mostantól havonta 20 eurót kérnek. A szabadidőközpontot látogató gyerekek szülei 2024 januártól havi 10 eurót fizetnek. 2022-től 5 eurót kértek a családoktól gyermekenként havonta és a különféle érdekkörök látogatásáért 4 eurót. Egyéni foglalkozásokért januártól 8, csoportos foglalkozásért 6 eurót kérnek havonta a szülőktől. Később ismét változik a helyzet az általános érvényű rendelet módosítása szerint és 2024 szeptemberétől a szabadidőközpontot látogatók díja 16 euróra emelkedik.

Többet fizet a növendék

A művészeti alapiskolát látogató, 25 évnél fiatalabb növendékek az előkészületi osztályokban két zenei tanóráért 15 eurót fizetnek, képzőművészeti és tánc szakon 10 eurót. Korábban a művészeti alapiskolában két tanóra az előkészítő évfolyamban 10 euró volt eddig a zene, és 5 euró a képzőművészeti, illetve a tánc tagozaton. Csoportos képzés esetében – például kórustagként 1 tanóra 13 euró, képzőművészeti szakon 3 tanóra 15 euró, ugyanennyit fizetnek a tánc szakot látogatók. Amennyiben a növendék több szakot is látogat párhuzamosan, a rendelet szerint a második, illetve harmadik művészeti szak látogatásáért jelképes 1 eurót fizet. Korábban a kórusénekre járók egy óráért 10 eurót fizettek, a képzőművészeti szakot látogatók 3 óráért 10 eurót, a táncosok 12 eurót. A 25 évnél idősebb növendékek zene szakon 1,5 óráért 60 eurót fizetnek, csoportos foglalkozásért óránként 40 eurót. Az individuális felnőttképzés korábban zene szakon 1,5 óra esetében 45 euró, 1 órás képzésért 35 euró volt, és a 3 órás csoportos művészeti foglalkozás 35 euróba került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?