<p>Észak-Komárom/Dél-Komárom. A város költségvetésében idén jóváhagyott 33 ezer eurónak, valamint a belügyminisztérium bűnmegelőzési pályázatán elnyert 12 ezer eurónak köszönhetően új térfigyelő kamerákat szerelnek fel a közeljövőben</p>
Bővül a térfigyelő kamerarendszer
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13825115152604_67.jpg.jpg?itok=GkuYnySG)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Ebből a pénzből oldják meg az adatátviteli rendszer részleges korszerűsítését és a központi számítógépes pult átköltöztetését is a mostaninál megfelelőbb körülmények közé. „A meglévő 16 mellé újabb öt kamera kerül ki a város különböző pontjaira, például a Kossuth térre, a Tiszti Pavilon udvarára és a központi buszmegállóba” – tudtuk meg Rozsnyó Lajos városi rendőrparancsnoktól. A kamerák által rögzített felvételek folyamatos figyelését összesen 10, csökkent munkaképességű személy végzi. „A felvételeknek köszönhetően rendőreink, illetve az állami rendőrség tagjai fogtak már el zsebtolvajokat, rongálókat és falfirkálót is” – mondta Rozsnyó Lajos. Sajnos, a járőrök állománya még mindig nincs feltöltve , további 7–10 személyre lenne szükség; a parancsnokkal együtt jelenleg mindössze 21-en vannak a városi rendőrség kötelékében.
Dél-Komáromban a napokban adtak át öt térfigyelő kamerából álló rendszert: az Erzsébet híd hídfőjénél, a 13-as úton a város szélén, a körforgalomnál, az 1-es út és a vasút kereszteződésében, valamint Szőnyben, a Hősök terén helyezték el a készülékeket. A beruházás pályázati pénzből valósult meg, a belügyminisztériumtól 10 millió forintot kapott az önkormányzat erre a célra, a 2,5 milliós önrészt pedig saját forrásból finanszírozták. Radics Gábor, a városi hivatal kommunikációs vezetője elmondta, a kameráknak rendszámfelismerő, térfigyelő és sebességmérő funkciójuk is van. „A térfigyelő kompatibilis az országos nyilvántartással, ha egy körözött rendszámú autó halad el a kamera látóterében, azonnal jelzés érkezik a rendőrkapitányságra” – tette hozzá. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.