BŐSI FOCISZILÁNKOK

Elcsalták a pontokatú
A bősiek még most sem képesek megemészteni a tavaszelőn mérkőzéseiket vezető játékvezetők részrehajló ténykedését.

Elcsalták a pontokatú

A bősiek még most sem képesek megemészteni a tavaszelőn mérkőzéseiket vezető játékvezetők részrehajló ténykedését. A szakvezetés és a játékosok váltig azt hangoztatják, a listavezető ŠK Močenok (0:1) elleni hazai, valamint a Slovan Galanta (1:2) elleni idegenbeli összecsapásokon elcsalták tőlük a pontokat a bírók. „Egy-egy pontot mindkét párharcon megérdemeltünk volna. Legutóbb például a galántaiak otthonában, 2:1-es hazai vezetésnél, hat perccel a meccs befejezése előtt Kozmér Janiról kis híján a mezt is leszaggatták a hazai védők, ám Lackovský játékvezető továbbot intett. Bosszantó, elszomorító a bírók meccsek eredményeit befolyásoló ítélkezése. Leggyakrabban nem a jobb képességű, hanem a pénzesebb csapat győzelme kerül a jegyzőkönyvbe” – méltatlankodott Nagy Péter, a bősiek rutinos csapatkapitánya. (ái)

Focipárti önkormányzat

A bősi önkormányzat anyagi támogatása sokat jelent a klubvezetés számára. „Fenes Iván polgármester és Heizer Ferenc alpolgármester mindent megtesz annak érdekében, hogy az önkormányzat költségvetéséből a futballklubnak is jusson. A téli holtidényben sikerült több poszton is megerősítenünk a játékoskeretet. Az edző posztján is változtattunk. A községi hivatal mellett még a Gazda Slovakia Kft., Gróf Barnabás vállalkozása, a Formula fogadóiroda és további helyi vállalkozók is segítik klubunkat. Köszönettel tartozunk mindannyiuknak. Remélem, a jövőben sem fordulnak majd el tőlünk” – sorolta a szponzorokat Liszkay Tibor. (ái)

Baknokjelölt ifjúsági csapat

Egyre jobb eredményeket ér el a bősi ifjúsági csapat, mely tavaly került a nyugat-szlovákiai 5. liga déli csoportjába. Az ambiciózus edző, Kozmér Lórán vezette kollektíva 37 ponttal (2 pont előnynyel az illésháziak előtt) a tabella élén tanyázik. A fiatal tehetségek nem titkolják, feljebb tartanak. „Büszkék vagyunk a Kozmér-legénységre. Számíthatnak erkölcsi és anyagi támogatásunkra. A jövőben azon leszünk majd, hogy éppen az ifiből kiöregedett tehetségekkel töltsük fel a felnőttek keretét. Egyre költségesebb más kluboktól játékosokat igazolni, kölcsönözni. Az ificsapatból kiválasztott Molnár Laci és Kún egyre több teret kap a felnőtteknél. Rajtuk kívül jó esélyt látok arra, hogy nyártól már Varga Peti és Hegedűs is csatlakozzon hozzájuk” – vázolta fel a jövőképet a bősi futballklub csúcsvezetője. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?