Zselíz. A városi képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében három évre bérbe adta a Hviezdoslav utcai játszóteret és a rajta lévő épületet a Blue Art Polgári Társulásnak.
Blue Art Zselízen
Zselíz. A városi képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében három évre bérbe adta a Hviezdoslav utcai játszóteret és a rajta lévő épületet a Blue Art Polgári Társulásnak. A társaságot fiatalok hozták létre azzal a céllal, hogy fellendítsék a város kulturális életét, teret és lehetőséget adjanak a nem hagyományos művészeti ágak kibontakozásának is. Pereszlényi Árpád, a Blue Art ügyvivője lapunknak elmondta, első lépésben a játszóteret szeretnék felújítani, korszerű, biztonságos és környezetbarát elemekkel cserélik ki az eddigi felszerelést. Az épületet is felújítják, a tetőtérben a nagyterem kiállítások, klubestek, audiovizuális rendezvények helyszíne lesz, a földszinten pedig irodahelyiséget alakítanak ki. Az épület előtt egy mini szabadtéri színpadot létesítenek, főleg gyermek-és ifjúsági programok, játszóházak, matinék, szabadtéri bábszínházi előadások, kisebb koncertek helyszíneként szolgál majd. A Blue Art májusban a Keep it cool multikulturális fesztivál szervezésében vesz részt, a városi kulturális napok keretében pedig szabadtéri fotókiállítást rendez a Fő téren.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.