Bíróság elé állt a hajóskapitány, aki eszméletlenre verte, majd élve elégette a barátnőjét

gyilkos

Megjelent a bíróság előtt az a hajóskapitány, aki brutális kegyetlenséggel végezte ki a partnerét Pozsonyban.

Az incidens még 2014-ben történt az egyik fővárosi lakásban. A holland férfi az akkor 25 éves Simonát féltékenységből ütlegelni kezdte, és miközben a nő próbált elmenekülni, visszarángatta a szobába, végül eszméletlenre verte.

Miután a nő elvesztette az eszméletét, gyúlékony anyaggal leöntötte, és felgyújtotta – ekkor Simona még életben volt. A férfi a bűncselekmény után Hollandiába menekült.

Az egyik szomszéd próbálta eloltani az égő lakást, betört egy ablakot, segíteni azonban már nem tudott, csak a nő testrészeit találta meg a padlón, mire a rendőrök és a tűzoltók kiértek.

A hajóskapitányt csupán néhány hete fogták el a rendőrök Amszterdamban, ahonnan Szlovákiába szállították. A bíró úgy döntött, a férfi előzetes letartóztatásba kerül.

A fő tárgyalást július 19-ére tűzték ki.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?