Csökkent kedden a kőolaj ára az OPEC+ hétfői termelésnövelési döntésére, illetve arra a félelemre, hogy kereskedelmi háborúhoz vezethetnek a Kanadával és Mexikóval szemben bevezetett amerikai vámok, illetve a kínai termékekre vonatkozó pótlólagos vámtarifák életbe léptetése.
Csökkent az olajár az OPEC+ döntése és az amerikai új vámok miatt

Kedden, röviddel fél nyolc előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 48 cent (0,67 százalék) csökkenéssel, 71,14 dolláron állt.
Az OPEC+ országok, amelyek korábban önként korlátozták az olajkitermelést, hétfői döntésükkel megerősítették azt a tervet, hogy áprilistól megkezdik annak fokozatos növelését.
A szervezet leszögezte, hogy a termelés fokozatos növelése 2026 szeptemberéig folytatódik. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az OPEC+ továbbra is rugalmasan kezeli a témát. „A fokozatos emelés a piaci viszonyok függvényében felfüggeszthető vagy leállítható, ami lehetővé teszi a szövetség számára, hogy továbbra is fenntartsa stabilitását az olajpiacokon” – áll közös közleményükben.
Az olajpiacra a Kanadával, Mexikóval és Kínával kapcsolatos amerikai vámpolitika is nyomást gyakorol. Félő ugyanis, hogy a válaszlépések növelik a kereskedelmi háború veszélyét, ami rontaná nem csak az amerikai, de a globális gazdaság növekedésének a kilátását, ez pedig az olajkereslet visszaesésével járhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.