Peter Pellegrini államfő szerdán részt vesz a slavkovi hármak, tehát Szlovákia, Csehország és Ausztria találkozóján (S3). Petr Pavel cseh és Alexander Van der Bellen német államfővel a Brünn (Brno) melletti slavkovi kastélyban találkoznak, ahol megemlékeznek a slavkovi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulójáról. A TASR-t erről az elnöki iroda sajtóosztálya tájékoztatta.
Az államfő részt vesz a slavkovi hármak találkozóján

„Ez lesz az első találkozó az S3 megalakulása óta, amely államfői szintjén zajlik. A tárgyalások fő témája a jelenlegi külpolitikai kihívások lesznek, beleértve az ukrajnai helyzetet és az Európai Unió bővítését, továbbá az innováció, a versenyképesség és a fiatalok szerepe a társadalomban” – pontosított a sajtóosztály. Hozzátette, hogy az államfők a mentőalakulatok közti határon átnyúló együttműködés kiterjesztésének lehetőségeivel is foglalkoznak, valamint a tájékoztatási és kommunikációs rendszerek közti hatékonyabb kapcsolatok kialakításával.
Az innovációt és versenyképességet érintő panel keretein belül szlovákiai, csehországi és ausztriai fiatal tehetségek is véleményt nyilváníthatnak. „Szlovákiát a mesterséges intelligenciával és a robotikával foglalkozó diákok fogják képviselni” – tette hozzá.
A találkozót az S3 cseh elnöksége idején, a cseh államfő kezdeményezésére rendezik azzal a céllal, hogy erősítse az országok közti kapcsolatokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.