BL: Három szépségdíjas gól Madridban, londoni gála Eindhovenben

Real

A Real Madrid előnyből várhatja az Atlético elleni visszavágót a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében, míg az Arsenal már most hátradőlhet.

A két madridi gigász eltérő előjelekkel várhatta a városi BL-derbit. A Real a hétvégén 2:1-re kikapott a Betistől, és a Barcelona mellett maga elé engedte a tabellán az Atlétit is, amely 1:0-ra gyűrte le a Bilbaót.

Emellett a Realnak nélkülöznie kellett a sárga lapos eltiltását töltő Bellinghamet, és Ceballos is sérült volt. 

A másik oldalon Diego Simeone védenceit fűthette a bosszúvágy, 2014-ben és 2016-ban is ellenük nyerték meg a blancók a sorozatot, és összességében már négyszer is a királyi klub jutott tovább kettejük párharcából. 

Kedd este a Santiago Bernabeuban egy-egy szépségdíjas gólt láthattunk az első félidőben. A 6. percben a hazai Rodrygo csinált magának lövőhelyzetet a szélről befelé cselezve, majd lőtte ki a hosszú felsőt (1:0). A 32.-ben pedig Álvarez rázta le magáról könnyedén Camavingát, és hasonló pozícióból hasonlóan szép gólt rúgott a hosszú felsőbe (1:1).

S láttunk még Real-fölényt az első húsz percben, Vinícius-helyzetszerűségekkel, kis atleticós "buszozást", majd a Matracosok egyre veszélyesebbé váló akcióit, amelyek során szélről laposan középre adott labdákkal keresték a berobbanó embereket.

A második félidő vendégrohamokkal indul – hogy a másik oldalon jöjjön a harmadik szépségdíjas gól. Ezúttal, az 55. percben Brahim Díaz volt az, aki a 16-os sarkánál statisztává minősítette az Atléti védőit, és (kivételesen) laposan lőtt a hússzú sarokba a lábak tengere között – 2:1.  

A folytatásban kissé leült a meccs, vagy ahogy a közhely tartja: a küzdelem dominált. Beindultak a cserék, és egyik fél sem akart különösebb kockázatot vállalni annak érdekében, hogy változzon az állás. A 91. percben Vinícius elől is tisztázni tudtak a vendégvédők, így a 2:1-gyel minden nyitott a jövő szerdai visszavágó előtt.

A másik három párharcból is csak egy dőlt el, az Arsenal 7:1-re szedte szét a PSV-t Eindhovenben.

BL-nyolcaddöntők, 1. mérkőzések

Real Madrid–Atlético Madrid 2:1

Club Bruges–Aston Villa 1:3

Dortmund–Lille 1:1

PSV Eindhoven–Arsenal 1:7

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?