Bérlet váltható a színházi évadra Érsekújvárban

SZÁZ ILDIKÓÉrsekújvár. Első alkalommal kínál az Érsekújvári Városi Művelődési Központ színházbérletet a magyar és a szlovák közönségnek. Deák Tibor, az vmk igazgatója elmondta, az érsekújvári és régióbeli közönség rendszerint Nyitrára, Pozsonyba, Komáromba vagy Győrbe és Budapestre jár színházba.

SZÁZ ILDIKÓ

Érsekújvár. Első alkalommal kínál az Érsekújvári Városi Művelődési Központ színházbérletet a magyar és a szlovák közönségnek. Deák Tibor, az vmk igazgatója elmondta, az érsekújvári és régióbeli közönség rendszerint Nyitrára, Pozsonyba, Komáromba vagy Győrbe és Budapestre jár színházba. Céljuk, hogy közelebb hozzák a közönséghez a színvonalas előadásokat.

Az első évadban négy magyar darabot tűztek műsorra. Idén október 22-én mutatják be a Lili bárónőt a Komáromi Jókai Színház előadásában, december 17-én az Érsekújvári Rockszínpad társulata lép fel a Jézus Krisztus Szupersztár című zenés darabbal. A diákelőadások 11 órakor, az esti előadások 19 órakor kezdődnek. A kassai Thália Színház Csaó Bambínó című darabját 2015. február 25-én láthatja a közönség. Május 20-án mutatják be a Komáromi Jókai Színház előadásában a Különös házasság című darabot. A szlovák előadásokat a Radošinské naivné divadlo, a pozsonyi Divadlo Wüstenrot és az érsekújvári Divadlo Paradox társulata mutatja be. Nyolc előadás megtekintésére a bérlet 70, négy előadásra 40 euróba kerül. Minden színházi estre külön is megvásárolhatók a belépőjegyek, 14 euróért. „Jóval kedvezményesebb a nem névre szóló, helyjegyes színházi bérlet. Szeretnénk megszólítani az érsekújvári és a térségbeli alap- és középiskolák pedagógusait, a gyerekek és a fiatalok színházjegye a délelőtti előadásra csupán 2 euróba kerül” – mondta Deák Tibor. Az érsekújvári színházi bérletet cégek és vállalkozók is megvásárolhatják az alkalmazottaiknak. Deák Tibor szerint ha lesz érdeklődés, idővel bővítik a kínálatot. Zólyomból, Besztercebányáról és Pozsonyból ajánlottak fel a művelődési központnak előadásokat a következő évadra.

A 2014/2015-ös színházi évadra szóló kétféle bérletet megvásárolhatják az érdeklődők a főtéri kultúrház információs központjában és jegyirodájában.

Az Új Szó az Érsekújvári Városi Művelődési Központ médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?