Bélik György marad az alpolgármester

Ipolyság. December 21-én megtartotta első képviselő-testületi ülését az új önkormányzat. A polgármester és a képviselők ünnepélyes eskütétele mellett az alpolgármester megválasztása volt az egyik legfontosabb pont. Lőwy János a pártokkal való egyeztetés után eddigi alpolgármesterét, Bélik Györgyöt javasolta.

Ipolyság. December 21-én megtartotta első képviselő-testületi ülését az új önkormányzat. A polgármester és a képviselők ünnepélyes eskütétele mellett az alpolgármester megválasztása volt az egyik legfontosabb pont. Lőwy János a pártokkal való egyeztetés után eddigi alpolgármesterét, Bélik Györgyöt javasolta. Bélik az MKP helyi alapszervezetének elnöke, Lőwy legerősebb ellenfele volt a polgármesteri posztért vívott harcban, s a legtöbb szavazattal jutott be a képviselő-testületbe. A képviselők egyhangúlag szavazták meg a javaslatot. Lőwy János az SDKÚ–DS színeiben a képviselő-testületbe is bejutott, a törtvények értelmében lemondott képviselői mandátumáról, az ő helyére az MKP-s Pénz László lépett.

Bár sem négy éve, sem most nem sikerült a polgármesteri széket megszereznie az MKP-nak, a tizenhárom képviselői helyből tíz jutott a párt jelöltjeinek. Az előző ciklusban hét képviselője volt az MKP-nak, de a legerősebb frakció a választási időszak második felére felmorzsolódott és elvesztette többségét. A testületbe most egy SDKÚ– DS-es városatya, és két független jutott be. Lőwy, aki a második ciklust kezdheti el polgármesterként, beszédében hangsúlyozta, a város anyagi lehetőségeihez mért célokat kell kitűzni. Leszögezte: Ipolyság több nemzetiségű város, ezért a döntések meghozatalakor lényeges a tolerancia elve. Fontosnak nevezte a régió településeivel fenntartandó korrekt és közvetlen kapcsolatot, hiszen, mint mondta: „csak együtt lehetünk erősek és hatékonyak”. Az ülésen megválasztották a nyolc szakbizottság elnökét és alelnökeit is, akik feladatul kapták, hogy január 21-ig a héttagú bizottságok további tagjaira javaslatot tegyenek. Tesmag és Ipolypereszlény városrész lakóiból is egy-egy bizottság szerveződik. Korpás Pál, aki ismét a kulturális és művelődési bizottság elnöke lett, felhívta a város vezetésének és képviselőtársainak figyelmét, hogy Ipolyság jövőre ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját, s így a 2007-es évre szóló költségvetést és a kulturális programokat ennek megfelelően kell megtervezni.

Bélik György elmondta, az elmúlt négy évben és a kampányidőszak alatt is többen azzal vádolták az MKP-t, hogy úthengerként politizál. Lőwy János megemlítette, sokan kérdezték tőle a választások után, nem fél-e egy ilyen fölállású képviselő-testülettől. Ő elmondta, kifejezetten örül, hogy az elmúlt négy évtől eltérően nem két vetélkedő tábor áll majd egymással szemben. „Összehasonlítottam az MKP és a magam választási programját. Kilencvenöt százalékban azonos, biztos vagyok benne, sokkal jobb lesz az együttműködés a testület és a polgármester között, mint eddig” – fejtegette Lőwy János.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?