Békésen zajlottak a tüntetések a határátkelőknél

<p>Párkány/Esztergom/Szalka/</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

A Letkés–Szalka határátkelőtől 150 méterre zajló félpályás útlezárás nem okozott komolyabb fennakadásokat a közlekedésben, a forgalmat a magyar oldalon rendőrök irányították, a szlovák oldalon a rendőrség a határátkelő megerősített védelmével készült az akcióra. „Ez a rendezvény nem a békés és nyugalmas együttélést szolgálja, pedig az ilyen nehéz időkben éppen erre lenne a legnagyobb szükség, hiszen mindkét oldalnak az az érdeke, hogy az Ipolyon egyre több híd épüljön és a két part összeköttetése egyre jobb legyen” – nyilatkozta Kovács István, Letkés polgármestere. A Magyar Gárda Mozgalom országos főkapitánya, Kiss Róbert szerint a tüntetés fő oka a dunaszerdahelyi és a királyhelmeci rendőri fellépés volt. A dunaszerdahelyi DAC–Slovan mérkőzést a Malina Hedvig-ügyhöz hasonlította, a királyhelmeci eset kapcsán úgy nyilatkozott, a Nemzeti Őrsereg 28 tagjának letartóztatása után a Magyar Gárda megfontolja a Királyhelmecre tervezett koszorúzási szándékát. Arra a kérdésre, hogy szerinte használ-e ez az akció a magyar–szlovák viszonynak, a Magyar Gárda főkapitánya azt válaszolta, ami most zajlik, az csak egy színjáték, és egyik félnek sem érdeke a kapcsolat rendezése. A magyar–szlovák viszony rendezésének érdekében szerinte a szlovák kormánynak fel kellene hagynia magyarellenes politikájával. „A félpályás útlezárások mellett tervezzük a szlovák termékek bojkottjának meghirdetését is, valamint további akciókat, ha nem változik a bel- és külpolitikai hozzáállás” – nyilatkozta Kiss Róbert.

Párkányban és Esztergomban fokozott rendőri jelenlét utalt a határátkelőtől mindössze 15 kilométerre zajló tüntetésre. Nem igazolódtak be azok a médiában is megjelent információk, amelyek szerint a Párkány és Esztergom közötti határátkelő lenne a hétfői részleges határblokád egyik fő helyszíne.

Dél-Komáromban délután egy órakor mintegy 10-15 személygépkocsi zárta el fél pályán az Erzsébet hídra vezető utat. „Engedélyünk 50 gépkocsira és 300 főre szól, ennél nagyobb demonstráló tömeggel nem is számolunk” – mondta Vágó Sebestyén, a Jobbik Komárom-Esztergom megyei szervezője. „Tiltakozásunkkal egyrészt arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy EU-s országban mondvacsinált indokkal bántalmazhatják egy kisebbség tagjait. Másrészt cselekvésre akarjuk ösztönözni a magyar kormányt, amely nem reagált megfelelően a Dunaszerdahelyen történtekre. Már régen Brüsszelben kellene csapkodniuk az asztalt” – fejtette ki véleményét. Hozzátette: részben máris elérték céljukat, hiszen akciójuk nagy sajtónyilvánosságot kapott, beszélnek róla az emberek. Azt nem gondolja, hogy tevékenységükkel rontanak a felvidéki magyarok helyzetén. „Aki eddig agresszíven viselkedett a kisebbséggel szemben, ezután is úgy fog, aki pedig békésen, az ennek hatására sem fog változtatni magatartásán” – mondta. Este a magyar Gárda Hunyadi Mátyás szakasza fáklyás felvonulást tartott a Duna-töltésen.

Komáromban ellendemonstráció

A Jobbik tiltakozó akciójával egyidejűleg a Duna szlovákiai oldalán, a volt határátkelőnél békedemonstráció zajlott, amelyet Bastrnák Tibor, Észak-Komárom polgármestere hirdetett meg. „A jó szándékú demonstrációnak megvan a maga helye, de tudni kell, miért emeljük fel a szavunkat. Azt kell keresni, ami összeköt, nem, ami elválaszt. Ezt szeretnénk kifejezni ezzel a megmozdulásunkkal” – mondta Bastrnák. Spolu v pokoji – Együtt békességben állt azon a transzparensen, amely mögött a polgármester mellett Bugár Béla és Iveta Radičová állt az első sorban. „Az egyszerű szlovákiai polgárok hozzáállását szeretnénk kifejezni, akiknek a békés együttélés az érdekük. Meggyőződésem, hogy a magyarországi polgárok többségének is ez az álláspontja” – magyarázta jelenlétét Radičová. Bugár Béla szerint itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc végre tárgyalóasztalhoz üljön szlovák kollégájával. „Most nem azt kell nézni, milyen indokok szólnak a magyar kormányfő pozsonyi látogatásának elhalasztása mellett, a jelenlegi helyzet igenis megkívánja a miniszterelnöki szintű megbeszéléseket. Az MKP elnökségének javasolni fogom, hogy levélben kérjük fel Gyurcsány Ferencet erre a találkozóra” – mondta Bugár Béla. Iveta Radičová ma 11.30-kor Fodor Gáborral és más magyarországi parlamenti képviselőkkel találkozik a komáromi határon, hogy a feszült helyzet enyhítése érdekében konkrét lépésekről tárgyaljanak.

A medveiek nem örültek

Vámosszabadinál kb. húsz autóval negyven gárdista tüntetett délelőtt 9-től 17 óráig. A félpályás útlezárást magyar rendőrök felügyelték, és irányították a forgalmat. Nagy torlódás nem alakult ki a demonstrálók miatt. Ellentüntetés, egyéb atrocitás nem volt, a szimpatizáló autósok dudáltak a tüntetőknek, az ellenzőik pedig nemzetközi kézjelekkel fejezték ki véleményüket. Szabó Róbert, a Magyar Gárda Győr-Moson-Sopron megyei kapitánya szerint nem ártanak a demonstrációval a szlovákiai magyaroknak. „A határokon és pártokon átívelő szervezet egyik célja, hogy felemeljük szavunkat az általunk csak gúnyhatároknak nevezett határon túli magyarokat ért sérelmek ellen” – mondta Szabó Róbert. Véleményük szerint a DAC–Slovan labdarúgó-mérkőzésen rendőri túlkapás történt, és csak a nemzetiségük miatt verték meg a magyarokat.

A szlovák oldalon egy rendőrautó állt a határ közelében, de nem a határátkelőnél. Medvén, a határ innenső oldalán lévő magyarlakta községben az emberek nem fogadták örömmel a Magyar Gárda akcióját, attól tartanak, csak tovább romlik a szlovák–magyar viszony. A politikusokat okolják a kialakult helyzetért, a DAC–Slovan meccsről pedig úgy vélik, hogy a „magyarok” eleve azért jöttek, hogy provokáljanak, ugyanakkor általános vélemény, hogy a rendőrök fellépése is eltúlzott volt. „Nem értem, hogyan fajult idáig a helyzet. Nem értem, mit akarnak ezzel a nagy magyarkodással. Én is magyar vagyok, de ez már nekem se tetszik, hagyjanak minket békén. Azt sem értem, mi a céljuk a határlezárással, hiszen az Európai Unióban élünk” – mondta Hegedűs István, Medvén dolgozó dunaszerdahelyi lakos.

Rossz fordítás

a transzparensen

Huszonhét jármű és mintegy százhúsz tiltakozó állította meg két órára a forgalmat Salgótarján peremén. A tiltakozó akciót nem a szlovák–magyar határon, hanem mintegy négy kilométerre a város szélére, a legnagyobb forgalom idejére szervezte a Jobbik, valamint a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai. A tiltakozók soraiban mintegy húsz, köztük Fradi-sált viselő fiatalkorú szurkoló is tiltakozott. A forgalmat lassító autókon „Szlovákok nincs hazátok”, „Ne bántsd a magyart” és „No Slota” feliratú transzparensek díszelegtek. Egy szlovákul megfogalmazott felirat azonban felemásra sikeredett. Eredetileg azt akarták írni: „Elég volt a magyargyűlöletből”, a szlovák fordítás viszont visszafelé sült el, a „Dosť bolo maďarskej nenávisti” ugyanis azt jelenti, elég volt a magyar gyűlölködésből.

A megkérdezett tiltakozók azt mondták, megalázónak tartják a szlovákiai magyarok helyzetét, sértőnek Ján Slota kijelentéseit, amely belegázol a magyarok érzéseibe. A fiatal drukkerek a duneszerdahelyi események miatt tiltakoztak, egy házaspár a királyhelmeci esetet tartja sértőnek, egy fiatal nő pedig azt hangsúlyozta, a trianoni határokon belül nem szabad magyart verni. A tiltakozás kiemelt rendőri biztosítás mellett zajlott, atrocitás nem történt. A tiltakozó akció miatt jelentős torlódás keletkezett. Információink szerint a tiltakozásnak szlovákiai résztvevője nem volt. A szlovák rendőrség nagy erőkkel készült. A határ térsét tucatnyi rendőrautó és a becslések szerint legkevesebb negyven egyenruhás figyelte. (szasz, guzsu, vkm, jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?