Becses, kedves téli vendégeink

A legkisebb szarvasfélénk, hisz mindössze 90-130 cm hosszú, és a súlya sem több, mint 15-30 kg. Mégis közismert, hisz jól alkalmazkodott a tájhoz és az ember közelségéhez. Hajnalban nem is olyan félénk, csapatosan jár. Népszerűségéhez hozzájárultak a mesék, pedig valójában elég agresszív és kiszámíthatatlan, ha rossz hangulatban van, akár nevelő gazdáját is felöklelheti. Eredetileg erdőlakó volt, de alkalmazkodott a ritkás bokros-fás vidékhez, ahol megfelelő növényi táplálékot talál.

Vemhessége rendkívül hosszúnak tűnik, hisz az ősszel bepárzott nőstények 280 nap után ellenek. Valójában ún. rejtett vemhességről van szó, tehát az embrió egy ideig nem fejlődik, kivárja a táplálékban dús tavaszt. Az őz, vidékünk kedves, állandó és értékes lakója, szimbóluma.

Búbos vöcsök (Podiceps cristatus)

Talán meglepő, de néhány vízimadár is olykor áttelel vidékünkön. Ilyen a feltűnő tollbóbitát viselő sarki vendég, a búbos vöcsök vadkacsa nagyságú hímje. Bár nálunk is fészkel nyáron, a téli példányok mindig északról érkezett átutazók, amelyek kihasználják az enyhébb teleket, és elegendő táplálékot találnak a be nem fagyott vizekben. Mivel csak az állóvizet kedveli, inkább a tél elején és végén szokott megjelenni. Táplálékát – apró halak, csigák, rovarok, lárvák – búvárkodva szerzi be, de akkor is lemerül, ha veszélyt érez. Az embertől nem fél, sőt kíváncsian szemlélgeti, ezért hálás fotótéma.

Bütykös hattyú (Cygnus olor)

Ritka téli vendég nálunk, de az előbbihez képest jobban kedveli a folyóvizeket, tehát még a keményebb teleken is láthatjuk a Bodrog vagy a Laborc jégmentes vizein. Tekintélyes méretű – 150 centis – madár, jobb is nem közelíteni hozzá, mert ingerlékeny, könnyen támad, és erős csőrének, valamint szárnyainak ütését ugyancsak megéreznénk. Tápláléka elsősorban halakból áll. Legendás madár – az idős példányokra jellemző hófehér tollazat sok költő, író és zeneszerző képzeletét megragadta. Mi elsősorban mint ritka és szép átmeneti vendéget becsüljük, mivel jelenléte szebbé, hangulatosabbá teszi az egyhangú téli tájat.

Vaddisznó – (Sus scrofa)

Az egyik legelterjedtebb nagytestű vadunk nem örvend nagy népszerűségnek. Legendák, hagyományok és olykor tévhitek tapadnak hozzá, pedig félénk állat. Nem veti meg sem a növényi, sem az állati táplálékot. Vidékünk lombos erdői kiváló búvóhelyet nyújtanak számára, ahol felnevelheti bájos, csíkos malackáit, és megfelelő táplálékot talál. Érdekes, hogy számos vaddal ellentétben a vaddisznó jól alkalmazkodott az ember által átalakított környezethez és létállományát megőrizte. A kiránduló, természetjáró turistának nincs mit félnie a vaddisznótól, hisz ha nem sebesítik meg, nem zaklatják kicsinyeit, kikerüli az embert.