Az utolsó piarista tanár

Rozsnyó. Borovi József 1917-ben született Vácott, ahol piaristaként érettségizett. A Rozsnyói Egyházmegye magyarországi helynöksége teológiai tanulmányainak elvégzésére a budapesti Központi Szemináriumba küldte, majd 1940-ben szentelték pappá. Közben 1938-ban egyházmegyéjének nagy része, Rozsnyóval együtt viszszakerült Magyarországhoz. Mivel a területváltozással többen a papok közül Csehszlovákiába távoztak, az egyházmegyében paphiány keletkezett. Ezért püspöke Sőregre helyezte káplánnak. Három hónapos káplánság után, 1940 szeptemberétől a rozsnyói szemináriumban tanított egyháztörténetet és egyházjogot. Igyekezett megírni egyházmegyéjének történetét. Előbb a pápai tizedszedők jelentései alapján a középkori egyházias települések történetét írta meg. A munka folytatásába azonban beleszólt a háború, ráadásul az új püspökség alapításának 1776-os dokumentumai a rozsnyói püspökség levéltárába kerültek. Mivel 1945-ben el kellett hagynia Csehszlovákiát, nem férhetett hozzá a dokumentumokhoz. Előbb Putnokon, majd Hejcén tevékenykedett, mint helynökségi, majd mint püspöki titkár. Bár 1947-ben ösztöndíjat nyert Rómába, püspöke nem engedte el. Egy évvel később, a püspök halála után, előbb két évig Sajópüspökiben volt plébános, majd közel négy éven keresztül szórványlelkészi feladatot vállalt, hogy közben a Budapesti Levéltárban kutathasson. Ennek a kutatásnak az eredménye az a munka, amelynek címe Az esztergomi érseki egyházmegye felosztása. Ebben a munkában kitér a besztercebányai és szepesi püspökségek mellett a rozsnyói püspökség alapítására is, hiszen mindhárom az esztergomi érsekség alá tartozott.

Borovi József a szórványlelkészi státusz megszüntetése után az 50-es években Mátranovákon, majd Salgótarjánban lett plébános. 1959-ben pedig ismét visszakerült a papneveldébe, Egerben lett teológiai tanár és vicerektor, négy évvel később pedig Budapestre, a Központi Szemináriumba került. 1964-ben végre kijuthatott Rómába, s a Vatikáni Levéltárban végzett kutatómunkát. Visszatérve, 1967 és 1988 között a Hittudományi Akadémia egyházjogtanára lett. Főpásztora címzetes zámmonostori apáti címmel tüntette ki, s haláláig egyháztörténeti kutatással foglalkozott. A történelem folyamán többször módosultak az egyházmegyék határai. Két évszázaddal ezelőtt Mária Terézia rendezte az egyházmegyék területét az akkori Magyarországon. Nyolc új egyházmegyét alapított, amelyek közül a legnagyobb kiterjedésű az Esztergomi Főegyházmegye volt. Ezen belül három új püspökség jött létre, a szepesi, a rozsnyói és a besztercebányai. A rozsnyói egyházmegye első püspöke Galgóczy János lett, aki azonban súlyos beteg volt, és még abban az évben meghalt. Még azelőtt távozott, hogy Rómából megérkezett volna a megerősítés, az egyházmegye azonban mégis őt tartja első püspökének.

Ezen alapítások hátterének bő feldolgozását Borovi József előtt az egyháztörténettel foglalkozók közül még senki sem végezte el. Amikor 1962-ben készen lett a kiadvány, a szerző felajánlotta a Szent István Társulatnak kiadásra. Az azonban túl költségesnek ítélte, és nem jelentette meg. A kézirat további kálvárián ment keresztül, amikor a szerző az akkori rozsnyói püspöknek, Pobozsny Róbertnek adta kézirata egy gépelt oldalát, tőle pedig Tomkó József vatikáni tisztviselőhöz, később bíboroshoz került. „Én nem tudtam megjelentetni a magyar királyok főkegyúri jogán és a pápai engedélyeknek jogán alapuló munkámat. Ő azonban – 1968-ban olyan könyvet írt erről a kérdésről, amely tagadja a magyar királyok főkegyúri jogát. Következésképpen jogtalannak tartja Mária Terézia kezdeményezését és hivatalainak intézkedését” – írja Borovi könyvében. Holott történelmi tény, hogy VI. Pius pápa 1776. március 13-án aláírta az esztergomi egyházmegye feloszlatását és három új püspökség, a besztercebányai, a szepesi és a rozsnyói megalapítását. Ezzel tulajdonképpen megtörtént a korábban feloszlatott jezsuita rend javadalmainak rendeltetésszerű felhasználása. A pápai bullák végső megszövegezése a bécsi Magyar Kancelláriában történt, ugyanis főleg a határok megjelölésében és a javadalmak felsorolásában az első változat nem volt pontos. Az új püspökségekről a pápa úgy beszél, hogy azokat ő állítja fel. A pápa pedig átengedte a királynőnek és utódainak a jogot, hogy ezekre a püspökségekre alkalmas egyént kinevezhessenek. A hármas, új püspökség ezzel a pápai intézkedéssel egyházjogilag az ősi püspökségek formájára és színvonalára emelkedett.

Végül, a rendkívül alapos és terjedelmes mű 2000-ben, a főegyházmegye alapításának ezredik évfordulójára a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség kiadásában jelent meg.