Az ásatások nemzetközi segédlettel folynak

Ipolyság. Nyolc éve, 1996 óta tart a város legrégibb épületének, az egykori premontrei monostor romjaira épült jezsuita monostor szisztematikus feltárása. Az ezredfordulóig a keleti szárny volt az archeológiai vizsgálódás tárgya, ezután nyugat felé fordították figyelmüket.

Ipolyság. Nyolc éve, 1996 óta tart a város legrégibb épületének, az egykori premontrei monostor romjaira épült jezsuita monostor szisztematikus feltárása. Az ezredfordulóig a keleti szárny volt az archeológiai vizsgálódás tárgya, ezután nyugat felé fordították figyelmüket.

Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum vezetője elmondta: eddig a barokk részeken „rágták át” magukat, jelenleg pedig a török kori és késő középkori rétegeket kutatják. „A jelenlegi ásatás fő célja megállapítani, hogy volt-e a középkorban bejárat a barokk főbejárat helyén. Ehhez valószínűleg szét kell bontanunk az új lépcsőt. Egy kiszögelés a falból arra utal, itt régebbi korokban is bejárat lehetett” – mondja Pálinkás.

Ha valaki néhány nappal ezelőtt a táborba látogatott, a bejárattal szembeni kutatóárokból angol szót hallhatott. „Kétezer óta évente egy turnus érkezik hozzánk Nagy-Britanniából, a Grampus Heritage Inc. szervezésében. Ez egy brit nonprofit szervezet, amelynek fő tevékenysége EU-s pénzeket megpályázni, azzal a céllal, hogy kelet-európai kulturális értékeket segítsen megmenteni, nagyrészt régészeti leleteket és építészeti emlékeket. Bennünket az Ipoly Unió segítségével találtak meg. Egy csapattal körülbelül tíz főiskolás érkezik. Mindig szakember is kíséri őket; idén Applebey város régésze, ki hazájában egymegyényi terület építkezéseit figyeli, s ha szükségesnek ítéli, leletmentő ásatásokat rendel el. Patricia Crompton és én vagyok az ásatás technikai vezetője, Slavomír Katkin nyitrai régész pedig az ásatás egészét felügyeli.”

A múzeum számára nagyon hasznos ez az együttműködés, mert a várost terhelő anyagi ráfordítás nélkül dolgozhatnak itt hozzáértő emberek. Ráadásul a nagy-britanniai csoport tagjai a felszerelés egy részét is magukkal hozzák, földmérő és kisebb kézi munkaeszközöket, köztük olyan éles kaparóeszközöket is, amelyekkel milliméterenként lehet eltávolítani a földrétegeket. Ilyeneket Szlovákiában érthetetlen módon nem gyártanak.

„Érdekesebb leleteink közé tartozik egy barokk növénymintás, kovácsoltvas ablakspaletta a 18. századból, amely nagyon jó állapotban maradt fenn. Már a harmadik darabot találtuk meg, ha még egyet kiásunk, a múzeumban rekonstruálhatjuk az egész ablakot. Találtunk még szintén e korra tehető népi agyagpipát, szőlőlevelekkel és fürtökkel díszítve. Ez a tárgy apró darabokban került elő, restaurátorra vár. Szerencsénkre 2001-ben és 2002-ben a váci múzeum közvetítésével szakmai gyakorlaton voltak nálunk a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem restaurátor szakának hallgatói. Ami restaurált tárgyat be tudunk mutatni, az szinte mind ennek a két évnek a termése” – árulta el a Honti Múzeum vezetője. Hozzátette, előkerült még néhány, valószínűleg bronzkori és újkőkori kerámiatöredék is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?