<p>Nagymegyer. December 12-én megalakult Nagymegyer új képviselő-testülete. A polgármester és a képviselők eskütétele után a testület megkezdte munkáját, több általános érvényű rendeletet is módosítottak.</p>
Az alakuló ülésen is a sertésfarm volt a téma
SZABÓ CSILLA
Az ülés elején a helyi választási bizottság elnöke ismertette a választási eredményeket, Lojkovič Sámuel polgármester és a képviselők letették esküjüket. Megválasztották az egyes szakbizottságok tagjait, összesen nyolc bizottság alakult: közérdekvédelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság, pénzügyi és városi tulajdonjogi bizottság, építésügyi, környezetvédelmi és a projektekért felelős felügyeleti bizottság, szociális és egészségügyi bizottság, kulturális, iskolaügyi és tömegszervezetekért felelős bizottság, sport- és ifjúságügyi bizottság, idegenforgalmi bizottság, valamint a Nagymegyerhez tartozó Izsap városrész képviseletére is létrehoztak egy szakbizottságot. Városi tanács nem alakult, a testületi ülés előtt előkészítő gyűlést tartanak, amelyen mind a tizenhárom városi képviselő részt vesz. Kinevezték a testület azon tagját, aki jogosult a képviselő-testület összehívására, a feladatot Mikóczy Dénes független képviselő látja el.
A polgármester fizetéséről is döntött a testület, Lojkovič Sámuel alapfizetését a testület 30,88 százalékkal emelte, 2525 eurót kap havonta. Az új polgármester egyelőre nem nevezett ki alpolgármestert.
Nagymegyeren aktuális téma a Dan-Slovakia Agrar vállalat Újmajor városrészbe tervezett sertésfarmja, már az alakuló ülés programpontjai között is szerepelt a téma. Az ülésen a polgármester átvette a sertésfarm ellen indított lakossági petíciót, a programpont során több lakosnak is szót adott a testület, mind a sertésfarm létrehozása ellen szólaltak fel.
Lojkovič Sámuelt megszólítottuk, fejtse ki véleményét a választásokról, valamint foglalja össze céljait, de a polgármester nem élt a lehetőséggel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.