Augusztus 25-ig lehet jelentkezni a Házy Erzsébet-énekversenyre

Harmadik alkalommal hirdet-te meg a Szlovákiai Civil Be-csületrend Polgári Társulás a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekver-senyt, amelyre augusztus 25-ig várják a jelentkezéseket.Érsekújvár/KomáromA válogatót szeptember 21-én tartják, az elődöntőt 22-én, a döntőt pedig 23-án, az előző évf

Harmadik alkalommal hirdet-te meg a Szlovákiai Civil Be-csületrend Polgári Társulás a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekver-senyt, amelyre augusztus 25-ig várják a jelentkezéseket.

Érsekújvár/Komárom

A válogatót szeptember 21-én tartják, az elődöntőt 22-én, a döntőt pedig 23-án, az előző évfolyamoknak megfelelően Érsekújvárban. A döntőgálán a legjobbak nagyzenekari kísérettel lépnek fel. A verseny fődíja ötnapos mesterkurzus Kehidakustyánban, az első három helyezett pedig 400, 250 és 200 eurós pénzjutalomban részesül.

Klemen Terézia, a polgári társulás elnöke lapunknak elmondta, a verseny elindításával emléket szerettek volna állítani a pozsonyi születésű, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnőnek, akinek a Felvidéken korábban semmi nem őrizte nevét. „Úgy gondolom, tartoztunk ennyivel ennek a tehetséges operacsillagnak, akinek hangja, fénykorában, a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben Maria Callaséhoz volt mérhető – mondta a főszervező. – A verseny helyszínéül azért választottuk Érsekújvárt, mert az ottani polgármester, Klein Ottokár maga is operaénekes és régi ismeretség fűz össze minket.” Az első évfolyamra 58-an, a másodikra már 74-en jelentkeztek, és a szervezők bíznak benne, hogy idén is hasonló népes mezőny gyűlik össze. Az idei évfolyamra előzetesen már Romániából, Ausztriából és Szlovéniából is érkezett nevezés. A versenyt opera, operett és musical kategóriában hirdetik meg, mivel Házy Erzsébet is mindhárom műfajban jeles szerepekkel büszkélkedhetett és otthonosan mozgott. A nemzetközi zsűri tagjai: Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Klein Ottokár operaénekes, Érsekújvár polgármestere, Klemen Terézia főszervező, Katona Ágnes zenetanár, Kürthy András operarendező, Iván Ildikó, a Magyar Állami Operaház szólistája, Dunajszky Géza zeneszakos tanár, kórusvezető.

Klemen Teréziának idén könyve is megjelent Az évszázad Manonja – Házy Erzsébet címmel. „Egyetemista koromban még láthattam őt fellépni, ami nagy hatással volt rám – mondta a szerző. – A könyv megírását az énekverseny is ösztönözte, mert sajnos, ma már sokan nem ismerik a nevét.” A kiadvány több mint 200 fényképet tartalmaz Házy Erzsébetről, aki 29 évig állt színpadon és tucatnyi filmben is szerepelt.

A versenyről további részleteket a www.szcb-hazyerzsebet-enekverseny.eu internetes oldalon találnak az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?